Hamis kenyér pár perc alatt diétásan, gluténmentesen

Sziasztok! Judit vagyok, szénhidrátfüggő. Röviden. 🙂 A kenyér és a péksüti az én kriptonitom, a helyes étkezésem legnagyobb veszélyforrása. Nálam soha nem működött a csirke-saláta kombó, legalább egy pirítós mindig kívánkozott mellé. Az idei célom egyike, hogy a bolti kenyeret minimalizáljam az étrendemben és a házi kenyér, péksüti se fehér lisztből készüljön lehetőleg. Nem támogatom a túlzottan szénhidrátszegény diétákat, szerintem hosszú távon nem tesz jót az egészségünknek. De abban viszont igyekszem változtatni, hogy olyan jó szénhidrátokat válasszak és mutassak nektek, ami az egészségünknek és a diétánknak is jót tesz. Ez az 5 perces zablisztes szendvics pedig pont ilyen. Az egyik kedvenc konyhai eszközöm a 3 az 1-ben melegszendvicssütő, ami egyben gofrit és paninit is készít. Most az utóbbiban sütöttem meg ezt a “kenyeret”. Nagyon laktató volt és hozzáteszem nem kalóriaszegény, de egy kiegyensúlyozott étrendbe számomra belefér.

OLVASS TOVÁBB

Banános-zabos kocka

Sokak számára ismerős történet: két nagyon érett banán hever a konyhán, amit jó lenne megmenteni. Gondoltam illik egy kis kreativitást mutatva nem megint banánpalacsintát vagy kekszet csinálni belőlük. 😀 Szóval most egy süti készült, ami szokás szerint nagyon egyszerű és gyors. Hozzáteszem én nem szeretem a banánkenyeret és a banán ízű sütiket, viszont ez frissen, langyosan nagyon bejött. A banán miatt nem mondhatom, hogy cukormentes, de én több édesítést már nem tettem hozzá. Ez ízlés szerint persze változtatható.

OLVASS TOVÁBB

Zabpalacsinta alaprecept

Egyik kedves családtagom hívta fel rá a figyelmemet, hogy a kedvenc zabpalacsinta receptje nincs fent külön receptként, csak a közösségi oldalakon vagy más recept részeként. A reklamáció teljesen jogos, úgyhogy tesó, most pótolom. 😀 Imádom ezt a receptet, egyáltalán nincs különösebb mellékíze, szerintem senki nem veszi észre, hogy zablisztes. De azt mindig fontosnak tartom kiemelni, hogy zabliszt és zabliszt között óriási különbség van. Személy szerint már többfélét kipróbáltam és mindegyikből kicsit más lesz a palacsinta. Ez ne vegye el a kedveteket, egyszerűen a folyadék mennyiségével kell játszani kicsit és a megfelelő állagot belőni. Általában a tömörebb, teljes kiőrlésű zablisztek azok, amikhez több folyadék kell. Darált zabpehelyből akkor működik, ha nagyon finom, lisztesre daráljuk.

OLVASS TOVÁBB

Zablisztes mézes puszedli (gluténmentes, laktózmentes)

A mézes puszedli akárcsak sokaknál, nálunk is kötelező elem karácsonykor, igazi télies hangulatú, melegséget árasztó, fűszeres és illatos keksz. Nehéz nem szeretni. 🙂 Nem próbáltam meg teljesen diétásan elkészíteni, hiszen a méz nélkül nem lenne az igazi, de azért így is lehet rajta reformálni. Ez a recept kicsit puhább, lazább, mint a hagyományos. Többször is lesütöttem, az első adag kicsit túlságosan morzsolódott, erre az lett a megoldás, hogy szobahőmérsékletű kókuszzsírral érdemes dolgozni, tehát tényleg csak 10 percre tegyük a hűtőbe, ne tovább. Amit még lehet rajta változtatni, hogy a zabliszt egy részét mandulaliszttel helyettesítjük. Alternatív liszteknél érdemes is többféle liszttel dolgozni, mivel mindegyikkel más állagot érünk el. A máznál természetesen lehet használni a klasszikus tojásfehérje+porcukor verziót, hogy hófehér legyen, ezzel szerettem volna bemutatni egy alternatív cukormázat. Egyrészt tojásmentes, másrészt jóval kevesebb cukorral is el lehet készíteni, nem kell, hogy cukorsokk legyen a süti. Nekem személy szerint ez a keksz nagyon bejövős lett. Egyetlen probléma van vele, hogy valószínűleg meg is fogom enni az egészet. 😀

OLVASS TOVÁBB

Áfonyás amerikai palacsinta (gluténmentes, laktózmentes, vegán)

A tegnapi szabadnapomat ezzel a csodás palacsintával indítottam. Néha én sem értem, hogy miért kell egy szabadnap ahhoz, hogy normális reggelit csináljak magamnak, hiszen az egészet pár perc volt elkészíteni. Nagyon szeretek palacsintát reggelizni, egyszerűen imádok kísérletezni vele és a vegán verzió valami fantasztikus. Egy 3 éves tesztjén is átment. 🙂 Ennek az adagnak a felét ettem reggelire, a másik felét pedig üresen bepusziltuk a strandon délelőtt. Biztos, hogy ez lesz most a favorit. Villával óvatosan egyétek, mert a benne lévő áfonya szeret pukkanni. 😀

OLVASS TOVÁBB

Túrós zabos gofri

Nekem szinte bármi jöhet, amiben túró van, de ebben a gofriban észrevétlenül megbújik (az is megette, aki állítólag nem szereti a túrót 😀 ), viszont a hatása zseniálisan érződik, ugyanis nagyon nagyon szuper és lágy, könnyed ez a gofri recept, próbáljátok ki!

OLVASS TOVÁBB

Reggeli zabmuffin hozzáadott liszt és cukor nélkül

Ez a muffin tényleg belefér reggelire, sőt. Gyakorlatilag egy joghurt-müzli-gyümölcs kombó sütőben sütve. Ha a banán elég érett és az alma is édes, nincs szükség további édesítésre. Tálaljátok friss gyümölccsel, esetleg egy pohár hideg tejjel.

OLVASS TOVÁBB

Amerikai palacsinta zablisztből

A hétvége az édes és lazulós reggeliké, mint például a palacsinta. Mivel általában én ébredek először, szeretem az olyan reggelit, amihez nem kell nagy zajt csapnom, a mixer például kizárva. Emiatt és az íze, variálhatósága miatt is nagy kedvenc ez a recept. Készítek egy adagot hagyományos, sima liszttel, utána pedig jöhet az enyém zabliszttel. Ha nincs idő ennyit sütögetni, a hűtőben eláll pár napig és minden reggel kisüthetünk annyit, amennyit megeszünk. Feldobhatjuk mákkal, chia maggal, citrommal is. Pakoljuk meg túróval és gyümölcsökkel. 🙂

OLVASS TOVÁBB

Vegaburger házi zabos zsemléből

Egy ideje érdekel már a házi kenyér és zsemle sütés, úgyhogy most mélyebben is belevágok és megosztom veletek, hogy épp hol tartok. 🙂 Amúgy egyáltalán nem bonyolult és ráadásul egészségesebb is. Bár ezt úgy mondom, hogy én is kezdő vagyok a témában, viszont nagyon élvezem a kísérletezést. 🙂 Most zabliszttel készítettem zsemlét, a zabliszt sajátossága pedig, hogy egy tömör liszt és a péksütinket is tömörebbé teszi, ezért érdemes keverni olyan magas sikértartalmú lisztekkel, amelyek alapból kenyérsütésre valók. Így lesz az igazi. 🙂

Ha megvan a zsemle, akkor jöhet egy fullos burger. Megkentem avokádókrémmel, tettem bele paradicsomot, lilahagymát, salátát, uborkát és végül a pogácsa, ami most egy húsmentes chia magburger volt (Ataisz). Szuper finom.

OLVASS TOVÁBB

Kossuth kifli reform módon

Egy örök klasszikus, nagyon szeretem, mert egyszerű a tésztája, könnyű és gyors, a dióért pedig plusz pont. Ez elkészíthető hétköznap, hétvégén vagy akár vendégeknek is, tényleg gyorsan megvan. A hagyományostól eltérően csempésztem bele zablisztet és a cukrot édesítőszerrel helyettesítettem. Senkinek nem tűnt fel. 🙂

OLVASS TOVÁBB

Meggyes márványos sütemény zablisztből, édesítőszerrel

Rengeteg friss gyümölcs van a kertben, ez a legjobb időszaka az évnek és mivel már alig bírjuk enni, készült belőle egy laza kevert sütemény. A zabliszt és az édesítőszer ellenére mindenki besegített, hogy hamar elfogyjon. 🙂 A zabliszt kicsit töményebb, mint a hagyományos lisztek, a süti mégis szuper állagú lesz, de azért egy-két kocka bőven elég. Persze attól függ, hogy mekkora az a kocka. 🙂 

Meggyes márvány süti zabliszt (2)

Hozzávalók:

        • 5 tojás
        • 20 dkg eritrit
        • 10 dkg olvasztott vaj/margarin
        • 0,5 dl víz
        • 30 dkg Ataisz zabliszt
        • 2 tk. sütőpor
        • 1 evőkanál Ataisz cukrozatlan kakaópor
        • 15-20 dkg meggy

Meggyes márvány süti zabliszt (1)

Elkészítés:

  1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy 23 cm-es négyzet alakú tortaformát vagy tepsit vajazzunk ki, béleljük ki sütőpapírral.
  2. Az egész tojásokat verjük habosra az édesítővel. Keverjük hozzá az olvasztott, kihűlt vajat és a vizet.
  3. A lisztet keverjük el a sütőporral, majd dolgozzuk el a folyékony hozzávalókkal.
  4. A tészta felét öntsük a sütőforma aljára. A másik feléhez keverjük hozzá a kakaóport, majd kanalazzuk a fehér tészta tetejére.
  5. A meggyet mossuk meg, magozzuk ki, csepegtessük le, majd szórjuk a tészta tetejére.
  6. 25-30 percig, tűpróbáig sütjük.

Meggyes márvány süti zabliszt (3)

cukormentescsokis csok2kmogyoromentesnyar

Sajtos-túrós zabpogácsa/tallér

Már-már klasszikusnak mondható a túróval készült pogácsa. Nyerő ötlet azoknak, akik nem akarnak kelt tésztával bajlódni vagy gyorsan kell összedobni egy sós nasit akár a családnak, akár vendégeknek. Szerintem finomabb is, mint az élesztős változat…kivételesen, mert általában elgyengülök a kelt tésztáktól. 🙂 Ebből a tésztából készíthettek sajtos rudat is, illetve pogácsát vagy tallért attól függően, hogy milyen vastagra nyújtjátok a tésztát. Pogácsához érdemes 2cm-esre nyújtani, tallérhoz lehet kisebb, mint az enyém. Így több lesz belőle. 😉 Zablisztből is tökéletes állaga lett és nagyon finom, sokáig marad puha, nem szárad ki. Ráadásul elronthatatlan. 🙂

Túrós zabpogácsa.jpg

 

Hozzávalók:

  • 25 dkg zsírszegény túró

  • 10 dkg Ataisz zabpehelyliszt

  • 5 dkg fehér tönkölyliszt

  • 10 dkg puha margarin

  • 25 dkg reszelt trappista sajt + kevés a tetejére

  • csipet só

  • 1 tojássárgája a kenéshez

Elkészítés:

  1. A hozzávalókat a tojás kivételével összedolgozzuk és alaposan összegyúrjuk egy tálban.

  2. Lefedve hűtőbe tesszük fél órára. A fél óra elteltével a sütőt melegítsük elő 180 fokra.

  3. Lisztezett deszkán 2 cm magasra nyújtsuk ki a tésztát (ha tallérokat szeretnénk, kisebbre).

  4. Pogácsaszaggatóval formázzuk. Kenjük meg tojássárgájával és szórjuk meg kevés reszelt sajttal.

  5. 25-30 percig süssük.

 

Császármorzsa zablisztből

Őszintén bevallom nektek, hogy a sütés elején vegyes érzelmeim voltak. Nyitott vagyok az egészséges ételekre, de volt olyan pont, ahol azt mondtam, hogy lehet, hogy erre még én sem állok készen. 🙂 Aztán kezdett alakulni sütés közben, a végén az íze pedig mindent vitt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan, mint a hagyományos és nem érezni a különbséget, de az a vaníliás íz dominál benne, amit a klasszikusban a legjobban szeretek, megvan a morzsás állaga és a zabliszt jelenlétére is csak a színe utal. Ami miatt nálam különösen nyert, hogy utána semmi hasfájás, semmi puffadás, kellemes és sokáig tartó teltségérzet. Szóval diétázóknak, reformereknek bátran ajánlom, nekem jobban bejött, mint a kukoricadarás változata. Felkerült a kedvencek listájára. 🙂

Császármorzsa zablisztből (2)

Hozzávalók 4 adaghoz:

    • 100 g (1 csésze) apró szemű zabpehely
    • 200 g (2 csésze) zabliszt
    • 5 dl (2,5 csésze) tej
    • csipet só
    • 3 ek. eritrit
    • 2 tojás
    • vanília aroma
    • 1 citrom reszelt héja
    • 40 g vaj vagy kókuszzsír a sütéshez
    • cukormentes lekvár a tálaláshoz

Elkészítés:

  1. Keverjük össze egy tálban a zabpelyhet, zablisztet és a tejet. Hagyjuk állni pár percig.
  2. Adjuk hozzá az édesítőt, vanília aromát és a jó alaposan megmosott citrom reszelt héját.
  3. A tojásokat válasszuk ketté. A sárgáját keverjük a zablisztes keverékhez.
  4. A fehérjét csipet sóval verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk bele.
  5. Egy nagy serpenyőt forrósítsunk fel, olvasszuk meg a vajat, majd öntsük bele a tésztát.
  6. Folyamatosan kevergetve süssük fél óráig, közben figyelve arra, hogy ne égjen le. Szedjük szét minél jobban, hogy morzsás állagú legyen a végén (kivéve ha valaki nagyobb darabokban szereti).
  7. Lekvárral vagy almapürével tálaljuk.

 

cukormentesmogyoromenteszsirszegeny

Túrós zabgolyók

Az egészségtudatos táplálkozás főszereplői között van a túró és a zab, amiket mindenképp érdemes beilleszteni az étrendünkbe. Sokszor felmerül kérdésként, hogy mit nassoljunk napközben. Ezek a golyók ideálisak tízórai vagy uzsonnára, szénhidrátszegények, viszont fehérjében gazdagok.  Ha valakinek gondja van az ízével, vagy édesítene rajta, csempésszen bele egy teáskanálnyi cukormentes lekvárt. 😉 Szerintem finom és tökéletes, ha nassolnivalóra vágyom.

Túrós zabgolyó.jpg

Hozzávalók:

  • 25 dkg zsírszegény túró
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 5 dkg zabpehely
  • ízlés szerint méz vagy por édesítő (3-4 ek.)
  • kevés tej (néhány korty, hogy összeálljon)

Elkészítés:

1. A hozzávalókat egy tálba tesszük, kókuszreszelékből csak a felét, összedolgozzuk és golyókat formázunk belőle.

2. Kókuszreszelékben megforgatjuk, fogyasztásig hűtőben tároljuk.

Ennyi. 🙂

 

cukormentesmogyoromentesnyerstojasmenteszsirszegeny

Letölthető konyhai mértékegység kisokos

Aki szokott sütni-főzni, az tudja, hogy az interneten talált, főleg a külföldi recepteken nem mindig könnyű eligazodni. Talán olyan is fordult már elő, hogy nem volt kéznél mérleg, így bögrével kellett kimérni a hozzávalókat. Velem ezek gyakran megesnek, ezért ilyen és ehhez hasonló helyzetekre próbáltam egy megoldást találni. A megoldás pedig ez a konyhai kisokos, amiben benne van minden alapinfó, amire sütés közben szükségünk lehet, egy oldalba sűrítve. 😉

A linkre vagy a képre kattintva INGYEN letöltheted te is ezt a kisokost. Töltsd le, nyomtasd ki, olvasd el, tedd ki a konyhába jól látható helyre és eggyel kevesebb gondod lesz sütés közben!

Megjegyzés: a grammokat én mértem ki egy 240ml-es bögrével, ezekben minimális eltérés lehet a termék típusától függően.

KATTINTS IDE A konyhai mértékegység táblázat letöltéséhez

Mértékegység ÉÉ.jpg