Nyáron mi is szeretjük fagyival hűsíteni magunkat, de nem mindegy, hogy milyet választunk, hiszen fontos szempont az egészségünk és alakunk is, lehetőleg ebben a sorrendben. Ezzel a pálcikás jégkrémmel szeretném nektek megmutatni, hogy otthon, 5 perc alatt, adalékanyagok és hozzáadott cukor nélkül milyen egyszerűen elkészíthető egy ilyen finomság. Ez most a 3 éves családtag örömére készült :), de magunknak is ugyanígy csinálom. Legalább ezerféleképpen lehet variálni. Most 3 variációban készítettem, így minden nap “más” jégkrémet eszünk, közben mégis ugyanazt. Értitek 😀

Hozzávalók:
- görög joghurt
- friss gyümölcsök (eper, ribizli, szeder, áfonya, őszibarack, plusz édesítésnek banán)
Elkészítés:
- 4-5 evőkanál görög joghurtot összepürésítünk 1 db banánnal. Ez az alap.
- Darabolva vagy pürésítve hozzáadunk plusz szezonális, friss gyümölcsöket.
- Fagyiformába öntjük, beleszúrunk egy fa pálcikát és legalább 3 órára fagyasztóba tesszük.
A képen a fehér jégkrémhez darabolt gyümölcsöket tettem, a piroshoz pedig még pürésített epret. Az egyiknek a tetejére szórtam cukormentes granolát (pirított müzlit) is, még fagyasztás előtt. Ha szilikonos a formátok, tegyétek egy kemény felületre, például hűtőtálcára vagy egy kisebb tálcára, úgy öntsétek bele a joghurtos krémet és tegyétek a fagyasztóba. Hiszen a szilikon forma elmozdul, amikor megemeljük és így kifolyna belőle a krém. Márthatjátok csokiba is a megfagyott jégkrémet, megszórhatjátok kókusszal vagy fagyasztva szárított gyümölcsökkel. Ami van otthon 🙂 Ha pedig nincs otthon fagyikészítő formátok, egy pici papír vagy műanyag pohárban, de akár jégkoca tartóban, vagy bármilyen szilikonos sütőformában is elkészíthető.







Ha tetszett, nézd meg ezeket a recepteket is: