A következő napokban olyan nasi ötleteket hozok, amik kicsit lehűtenek minket ebben a nyári hőségben és szokás szerint gyorsan, könnyen elkészíthetőek és egészségesek is. A joghurtba mártott áfonyaszemeket egyszerűen imádom. Ha nasit kívánok vagy valami hideget, csak bekapok 1-2 szemet és meg is vagyok. Fagyi helyett nekem nagyon bejött. Teljes agyfagyás. 😀

Hozzávalók:
- Friss áfonya
- Görög joghurt
- ízlés szerint kevés édesítés, el is hagyható (pl. méz, porcukor vagy olvasztott fehércsoki)
Elkészítés:
- Az áfonyákat megmossuk, lecsepegtetjük.
- Érdemes egyesével fagyasztani először,hogy ne tapadjanak össze fagyás közben. Ehhez vegyünk egy lapos tálcát, tálat, fedeles műanyag dobozt, bármit ami befér a fagyasztóba és nem borul ki belőle az áfonya.
- A görög joghurtot igény szerint kikeverjük egy kis édesítővel (nekem volt még egy kis maradék fehércsokim), majd beledobunk annyi áfonyát, amennyi belefér. Kisvillával kicsit átforgatjuk, hogy mindenhol érje a joghurt.
- Egyesével kiszedjük őket és egymástól csak egy picit távol a kiválasztott tálcánkra tesszük. Macerásnak tűnik, de tényleg gyorsan megvan.
- Egy órára betesszük a fagyasztóba, utána pedig már áttehetjük egy tárolóba vagy zacskóba és mehet vissza a fagyasztóba.






Ha tetszett, nézd meg ezeket a recepteket is: