Epres sajttorta pohárban, sütés nélkül

Hiába az eső, én nem érzem túlságosan a lehűlést. A sütőt nem kapcsolnám be, de azért desszert mégiscsak jár vasárnap. 🙂 Imádom a réteges pohárkrémeket és szerencsére a család is. Múltkor egy 5 fős bulira készültem vele, amiből aztán 20 fő lett, de szerencsére kisebb poharakba tálalva mindenkinek jutott. Ez a másik ok, amiért az egyik kedvencem. 😉 Természetesen más gyümölcsből is készíthető.

Hozzávalók:

  • 10 dkg zabkeksz (cukormentes) durvára darálva
  • 250 g mascarpone (light)
  • 200 g natúr joghurt
  • 2-3 ek. por édesítő vagy porcukor
  • vanília
  • 15-20 dkg eper

Elkészítés:

  1. A mascarponét kikeverjük a joghurttal, a vaníliával és az édesítő felével.
  2. Az eper felét leturmixoljuk a maradék édesítővel.
  3. A mascarponét megfelezzük. Az egyik felét félretesszük, a másikat összekeverjük az eperfülé felével. A püré másik felét szintén félretesszük.
  4. Poharakba töltve kezdjük el rétegezni: először egy kevés kekszmorzsa, következik a fehér mascarpone réteg, majd az eperpürével elkevert mascarpone, végül az eperpüré, mindegyikből kb. 1-2 evőkanál, pohár méretétől függően. A tetejét friss eperrel és menta levéllel vagy reszelt citromhéjjal díszítjük.
  5. Hidegen fogyasszuk.
cukormentesmogyoromentesnyarnyers

Ribizlis túrótorta sütés nélkül, diétásan

A túrótortának ha van hátránya, akkor az az, hogy előző nap kell elkészíteni. Nekem ez most pont jól jött, szombaton volt időm rá és vasárnapi desszertnek készült. Viszont nem kell sütni és bármilyen nyári gyümölccsel passzol. A ribizli anyuék kertjéből van, sikerült felavatni az új, imádott konyhai gépeket és a lapzselatinnak hála végre sikerült egy túrótortám. 🙂 Próbáljátok ki, szerintem nagyon finom, akár az alj nélkül is elkészíthető.

Ribizlis túrótorta (2)

Hozzávalók (20 cm-es tortaformához):

        • 15 dkg zakbkeksz
        • 12 dkg olvasztott margarin
        • 50 dkg túró
        • 1 kis doboz natúr joghurt (150 g)
        • 8 dkg porrá őrölt eritrit vagy porcukor
        • 1 citrom héja és leve
        • 6 lapzselatin (10 g)
        • 20-25 dkg ribizli
        • 1 csomag tortazselé
        • víz

Ribizlis túrótorta (1)

Elkészítés:

    1. Egy 20 cm-es kapcsos tortaformát vajazzunk ki.
    2. A kekszet daráljuk le, keverjük össze az olvasztott, kihűlt margarinnal, majd egyengessük el a tortaforma alján. Tegyük a hűtőbe (vagy akár a fagyasztóba), amíg elkészítjük a krémet.
    3. A túrót, a joghurtot, a por édesítőt kézi mixerrel keverjük simára, adjuk hozzá az alaposan megmosott citrom reszelt héját és levét.
    4. A lapzselatinokat 5 percre áztassuk hideg vízbe, majd facsarjuk ki és egy edényben 4 evőkanál vízzel langyosra melegítve (ne forralva!) oldjuk fel.
    5. A feloldott lapzselatint keverjük bele a túrós krémbe, majd az egészet öntsük rá a kekszes alapra. Tegyük a hűtőbe legalább 1-2 órára.
    6. Amikor megdermedt a túrós réteg, a megmosott és leszemezett ribizlit tegyük rá úgy, hogy mindenhova jusson. A tortazselét készítsük el a csomagoláson leírtak szerint (forraljuk fel 2 evőkanál édesítővel, majd folyamatosan kevergetve hűtsük langyosra), majd öntsük a tortára.
    7. Tegyük a hűtőbe legalább 2-3 órára, de inkább egy éjszakára. Vizes késsel szeleteljük.

mogyoromentesnyartojasmenteszsirszegeny

Barackos máktorta

Szüleim szülinapi tortája lett ez a finomság múlt héten és mi annyira nem rajongunk ezekért a klasszikus tortákért, úgyhogy próbáltam olyat kitalálni, amit mindenki szeret. Hála az égnek a mák még ilyen, a gyümölcsös torta szintén nyerő és mivel a tejszínért sem rajongunk, próbáltam növényi tejszínnel és joghurttal megoldani, hogy ne legyen túl száraz. Tényleg nyerő lett, úgyhogy biztos megcsináljuk máskor is. 🙂

Máktorta (2) Bővebben…

Máglyarakás palacsintából

Egyszerű almás palacsintának indult, aztán sütés közben jöttek az ötletek, az almáról eszembe jutott, hogy mennyire imádom a máglyarakást, úgyhogy végül megszületett a máglyarakás palacsintatorta. 🙂 A szénhidrátcsökkentett liszt és az agávé szirup ellenére (csak ez van itthon 🙂 ) még a családnak is ízlett. 🙂 Szerintem pedig egyenesen szuper!

Máglyarakás palacsintatorta

Hozzávalók a palacsintához (10 db):

  • 200 g liszt (nálam szénhidrátcsökkentett, de bármilyen más liszt is jó)

  • 400 ml tej

  • 2 tojás

  • csipet só

  • kevés agávé szirup vagy csipet édesítő/cukor

  • kb. 100 ml szénsavas ásványvíz (annyi, amennyivel elérjük a kívánt sűrűséget)

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 3 alma

  • egy kis darab vaj

  • fahéj

  • méz vagy agávé szirup

  • 2 evőkanál cukormentes baracklekvár

  • durvára darált dió

  • 3 tojás fehérje

  • csipet só

Máglyarakás palacsintatorta egész

Elkészítés:

  1. A palacsinta hozzávalóit kézi mixerrel összedolgozzuk, majd kevés olajon palacsintasütőben kisütjük a palacsintákat.

  2. Az almapüréhez az almákat megmossuk, meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. Egy edényben megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az almát és a fahéjat, 5-10 perc alatt puhára pároljuk, majd botmixerrel pürésítjük.

  3. A palacsintatorta összeállításához egy tálra teszünk egy palacsintát, megkenjük almapürével, majd jöhet még egy palacsinta, nagyon vékonyan lekvár, újabb palacsinta, darált dió és így tovább. Az utolsó palacsintát ne kenjünk meg.

  4. A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, ráhalmozzuk az utolsó palacsintára és megszórjuk darált dióval. 200 fokra előmelegített sütőben 5-8 percig sütjük, amíg megpirul a tojásfehérje.

Kész is. 🙂 Egy szelet 210 kalória és 16g szénhidrát.

Máglyarakás palacsintatorta felül

cukormentesmogyoromentesoszitelizsirszegeny

Gyümölcsös joghurttorta sütés nélkül (hozzáadott cukor nélkül)

Nagy joghurtos vagyok, aki ismer az tudja, néha még az agyukra is megyek vele. Már régóta ki akartam próbálni egy joghurtos tortát, sok-sok gyümölccsel és most kapóra jött, mivel a sütőt igyekszem kerülni nyáron és előnyben vannak a hűtött desszertek. Ami eddig visszatartott az a zselatin. Kevés dologgal vagyok rosszban a konyhában, de az egyik ilyen a zselatin. Nem tudom elmondani, hány túrótortám végezte úgy, hogy kanalaztuk. 🙂 Úgyhogy ennek is izgalommal álltam neki és szurkoltam magamnak, amikor kiszedtem a formából. Végül nem is lett rossz, úgyhogy el tudjátok képzelni, hogy tapsoltam és mosolyogtam (lehet egy-két kacagást is elejtettem és egy hangos igent).

 Joghurttorta (2)

Hozzávalók:

  • 2 doboz (2*180g) görög joghurt

  • por édesítő ízlés szerint (3-4 ek.)

  • 1 tasak zselatin

  • 1 dl meleg tej

  • vanília aroma

  • 25-30 dkg gyümölcs (friss és fagyasztott is lehet)

    Érdemes minél színesebb gyümölcsöket választani: sárgának pl. mangó vagy barack, zöldnek a kivi vagy szőlő, kéknek szeder vagy áfonya, pirosnak málna, eper, meggy, ribizli stb. ,bármi amit szerettek.

Elkészítés:

  1. A joghurtot kikeverjük a por édesítővel és a vanília aromával.

  2. Egy szilikonos (vagy fóliával kibélelt) sütőforma aljára tesszük a gyümölcsök felét, a másik felét belekeverjük a joghurtba.

  3. A zselatint elkészítjük a meleg tejben, folyamatosan kevergetve kicsit hűtjük, majd amikor szilárdulni kezd, összekeverjük a joghurttal.

  4. A joghurtot beleöntjük a sütőformába, elegyengetjük.

  5. Hűtőbe tesszük egy éjszakára vagy a fagyasztóba és fél-1 órával a fogyasztás előtt vegyük ki.

Ez a mennyiség egy őzgerincformára vagy hasonló méretű sütőformára elég. Ha kuglóf formát használtok, mehet a dupla adag.

Natúr joghurttal nem működik, mert az nagyon vizes, viszont akinek csak az van otthon és vállalkozó szellemű, annak itt egy videó arról, hogyan kell natúr joghurtból görög joghurtot készíteni: Görög joghurt videó

 Joghurttorta (1)

 

cukormentesglutenmentesmogyoromentesnyarnyerstavasztojasmentes

Müzli pizza

Gondoltad volna, hogy pizza is lehet a tökéletes reggeli? 🙂 Ezt a verziót bátran eheted, sőt ezért a reggeliért érdemes kikelni az ágyból. Kétszer 5 perc az elkészítése, egyszer az alap, egyszer a díszítés. A díszítés sokat számít, de bevallom az enyém fogyasztáskor már nem így nézett ki, hanem púposan megpakoltam még eperrel. Azért még úgy is szép volt. 🙂 Az apropója ennek a “pizzának” az, hogy évek óta a reggelim része a müzli-joghurt-gyümölcs és időnként úgy érzem fel kell dobni, hogy ne unjam meg. Nekem bevált. 🙂 Készítsétek el, nem tart semeddig és biztos nem hagyjátok ki a reggelit.

 Müzli pizza (3)

Hozzávalók a “pizzához”:

  • 1 csésze zabpehely

  • 0,5 csésze puffasztott köles

  • 0,5 csésze mag vegyesen: chia mag, napraforgó mag (ízlés szerint mehet még dió, mogyoró)

  • ¼ csésze (4 ek) olvasztott kókuszzsír

  • 2 evőkanál méz

  • vanília aroma

  • fahéj

  • csipet só

A díszítéshez:

  • 1 doboz (180 g) görög joghurt

  • Gyümölcsök: 15 dkg eper, 1 banán, 1 kivi, 50 g áfonya

Elkészítés:

  1. Egy tálban összekeverjük a zabpelyhet (amit ízlés szerint előtte megpiríthatunk serpenyőben) és a pizza többi hozzávalóját.

  2. Egy tetszőleges 20 cm-es, kör alakú sütőformát (lehet kapcsos tortaforma is) vékonyan kenjünk ki kókuszzsírral, majd öntsük bele a müzlit és egyengessük el, hogy mindenhol egyforma vastag legyen.

    Müzli pizza (4)

  3. Tegyük hűtőbe legalább egy órára. Akár előző este is elkészíthetjük.

  4. A görög joghurtot kenjük rá a pizzánkra, végül díszítsük friss gyümölcsökkel.

    Müzli pizza (5)

  5. Szeletekre vágva tálaljuk.

Müzli pizza (1)

Tipp: Aki ropogósan szeretné, díszítés előtt tegye a pizzát 180 fokos sütőbe 10-15 percre.

Müzli pizza (2)

cukormentesglutenmentesnyarnyerstavasztojasmenteszsirszegeny

Diós répatortagolyó (cukor-és lisztmentes)

Az egyik kedvencem lett az utóbbi időben ez a kis golyó, már többször elkészült és nem bírom megunni. Nálam a család a mérce, ők kritikusak az egészséges édességekkel szemben, de ezt még ők is szerették. 🙂 Ha nincs kedved a répatortával bajlódni vagy csak egy gyors és egészséges nasira vágysz, akkor hajrá. Tényleg pillanatok alatt kész van.

A receptet megtaláljátok a Kifőztük magazin áprilisi számában.

IMG_3455

Hozzávalók kb. 15 db golyóhoz (2,4 dl-es csészével mérve):

  • 10 db datolya

  • 1 csésze zabpehely (gluténmentes)

  • 2 db közepes sárgarépa

  • ¾ csésze dió

  • ½ teáskanál fahéj

  • ½ teáskanál szerecsendió

  • csipet gyömbér

  • 1 teáskanál citromlé

  • reszelt citromhéj

  • csipet só

  • vaníliakivonat

A forgatáshoz:

  • ½ csésze dió

  • 2 evőkanál eritrit

IMG_3500

A datolyát legalább fél órára vízbe áztatjuk, majd kimagozzuk. A sárgarépát megmossuk, megpucoljuk és lereszeljük. A hozzávalókat aprítógépbe tesszük és krémes masszává dolgozzuk. A masszából golyókat formázunk, majd az eritrittel elkevert dióban meghempergetjük. Fogyasztásig hűtőben, jól zárható dobozban tároljuk.

IMG_3856

cukormentesglutenmenteslaktozmentestavasztojasmentesveganzsirszegenynyers