Bodzás amerikai palacsinta kétféleképpen

A hűtőnk minden évben dugulásig van bodzaszörppel, most se férne be egy citrom se. 🙂 Mindig érdekelt, hogy mit lehetne még belőle készíteni, a rántott bodzavirág nem a mi világunk, de egy nagyon kedves kolléganőm tegnap említette, hogy hétvégén bodzás amerikai palacsintát sütöttek. Úgyhogy több se kellett, be a kocsiba, irány a közeli rét, szedtünk néhány fej bodzát és nekiálltunk kísérletezni. Eleinte kevés bodzát tettünk bele, aztán egyre többet, míg végül pont kellemesen bodzás lett. 🙂 Ezúton is köszönöm az ötletet, mert imádjuk!

OLVASS TOVÁBB

Túróval töltött zsemle

Hatalmas klasszikus, gyerekkori emlék, megunhatatlan és elronthatatlan. Hidegen és melegen is szuper. Száraz, többnapos zsemléből a legjobb és bármilyen típusúból készítheted, a képen hátul van az enyém, a teljes kiőrlésű magos :), de volt már rozsos, zabos, amilyen épp otthon van. Ahány ház, annyi szokás, mi így készítjük.

Túróval töltött zsemle
OLVASS TOVÁBB

Máglyarakás egyszerűen, 2 főre

Két dolog van csak, amiért nem szívesen állok neki sütni. Az egyik, hogy takarítani kell utána és ahogy én szoktam sütni, nem is keveset. A másik pedig, hogy a nagy részét én eszem meg. 🙂 Most a karantén idején amúgy se találkozunk annyit a családdal, hogy szét tudjak osztani egy tepsi sütit és amennyire szeretem a máglyarakást, biztos, hogy felfalnám az egészet. Ez a kettő volt a fő oka, hogy csak kis adag készült, plusz az, hogy már régóta szerettem volna használni ezt az icipici piros sütőformámat. 🙂 Tökéletes recept akkor is, ha van otthon száraz zsemle vagy mondjuk kalácssütésből megmaradt tojásfehérje. 🙂 Az édesítés az én ízlésem szerint van, de az édesszájúak tegyenek még bele 1-2 evőkanál édesítőt vagy cukrot.

OLVASS TOVÁBB

Csokis-kókuszos és “zserbó” puffasztott rizs

Igazán egyszerű receptet mutatok ma. Sőt, nem is recept és még csak desszertnek se mondható, viszont egy isteni finom és egészséges nasi. 🙂 Először fel se akartam tenni, azért gondoltam meg magam mégis, mert szeretném megmutatni, hogy amit megveszünk a boltban, azt mennyire egyszerűen, ráadásul olcsóbban és egészségesebben is el tudjuk otthon készíteni. Jó lenne elindítani egy “Készítsd el magad” mozgalmat, mert hajlamosak vagyunk elkényelmesedni a minőség rovására, ez az édesség viszont 5 percembe került körülbelül és jobb, mint a bolti! A diós véletlen ötlet volt, viszont teljesen zserbó hangulata van. Még egy minimális baracklekvárral lehetne feldobni. 😉

Hozzávalók:

  • 8 db natúr, sótlan puffasztott rizs szelet
  • 0,5 tábla 60%-os étcsokoládé vagy cukormentes tejcsokoládé
  • 1-2 evőkanál kókuszreszelék vagy darált dió
olvass tovább

Diétás túrógombóc főzés nélkül, fahéjas szilvamártással

Nagyon szeretem a klasszikus túrógombócot és hacsak tehetem, úgy készítem el, de néha egyszerűen időhiány van, viszont kellene valami egészséges uzsonna és olyankor tökéletes az expressz verziója. Csak összekevered, golyókat formázol, megforgatod valamiben és kész is. Rengeteg szilvát kaptunk 1-2 hét hete, úgyhogy abból készítettem hozzá szilvamártást. Sőt, néhányat meg is töltöttem egy negyed szilvával, isteni volt úgy.

Olvass tovább

Avokádós lazactatár

Nemcsak azért szeretem a lazactatárt, mert isteni finom 🙂 , hanem azért is, mert 5 perc alatt megvan, akár magunknak vacsorára, akár vendégeknek utolsó pillanatban elkészíthető, sokféleképpen variálható. Készíthetitek füstölt lazacból vagy akár konzerv lazacból, mint most én. A receptet a Twist oldalán is megtaláljátok: https://bit.ly/2WGlfIR

Hozzávalók:

  • 1 konzerv lazac
  • kb. 1/4 lilahagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 0,5 lime leve
  • 0,5 avokádó
  • só, bors, friss kapor
OLVASS TOVÁBB

Zablisztes palacsinta kis extrával

Mostanában ez a nagy nagy kedvenc zablisztes palacsinta receptem. Én személy szerint sok szódával szeretem, minél lazább és vékonyabb, annál jobb. De a strandos palacsintához hasonló lazát még soha nem sikerült csinálnom… 🙂 (persze nem zabliszttel próbálkoztam).  Nemrég láttam a neten egy ötletet, hogy hogyan lehet feldobni a palacsintát, már többször is kipróbáltam. A trükk, hogy két palacsintát készítünk, “klasszik” és kakaós, az egyiket szószos flakonba töltjük, abból különböző formákat öntünk a serpenyőbe, ez lehet spirál (mint nálam), lehetnek kis szívecskék Valentin-napra, vagy pöttyök, ezt megsütjük, utána ráöntjük a másik színű palacsintát és azt is megsütjük a hagyományos módon. A lényeg, hogy a flakonos minél lazább legyen, hogy egyenletesen lehessen öntetni. Ezzel a technikával akár betűket, szöveget is ki lehet rakni a tésztából, lehet kreatívkodni. 🙂 Sőt ételfestékkel vagy zöldségekkel akár színes mintás palacsintát is készíthetünk. 

Zablisztes spirál palacsinta.jpg

Hozzávalók:

          • 200 g Ataisz zabliszt
          • 300 ml tej
          • 100 ml szóda / szénsavas víz
          • 3 tojás
          • csipet édesítő
          • 1 ek. kókuszzsír
          • a kakaóshoz 1 evőkanál kakaó

Elkészítés:

    1. A palacsinta hozzávalóit (a kakaó kivételével) összeturmixoljuk.
    2. Elfelezzük a tésztát. Az egyikhez hozzákeverjük a kakaót és alaposan eldolgozzuk. Ha szükséges, még lazítsunk rajta szódával. A kakaóst szószos flakonba töltjük.
    3. Palacsintasütőt felforrósítunk, megkenjük vékonyan olajjal. A szószos flakonból spirál (vagy más) mintát formázunk a palacsintasütőben, majd 1-2 perc alatt megsütjük.
    4. Ezután a hagyományos módon beleöntjük (erre rá) a palacsintasütőbe a másik tésztát és mindkét oldalát készre sütjük.

Így néz ki a palacsinta hagyományosan elkészítve:

Zablisztes palacsinta

 

cukormentesmogyoromenteszsirszegeny