Leves

Hideg szilvaleves kókusztejjel (vegán)

Nehéz megunni a nyári gyümölcsöket, pedig én tényleg nagyon próbálkozom. 🙂 A hétvégi meleg napokon próbáltam minél kevésbé befűteni a konyhában, úgyhogy egy hideg levest dobtam össze. Volt egy kis megmaradt szilvánk, amit a lekvárba nem főztünk bele, levesbe viszont tökéletesek voltak. Jó helyre került. 🙂

Sütőtökkrémleves Hokkaido (japán) tökből

Nagy meglepetés volt számomra a japán tök. Főleg azért, mert nem kell hámozni és így még egyszerűbb elkészíteni, mint a klasszikus sütőtököt. 🙂 Jellegzetes, kissé tökmagra emlékeztető íze van. Sütve, levesként is isteni finom, tökéletes őszi átmelegítő. Használjátok ki, amíg szezonja van. 🙂

Édesburgonya krémleves céklával, pirított hajdinával

Az édesburgonyához való viszonyomat még én se tudom igazán, van amikor nagyon ízlik és van, amikor rá sem bírok nézni. Ez a leves, a fűszerezéssel és a kiegészítőkkel együtt a nagyon ízlik kategória, teljesen magával vitt. Édes leves, savanyú és ropogós levesbetét, tökéletes. Tavaly tanultam Bacsa Gábortól, aki a főzősuliban az egyik kedvenc tanárom volt, …

Édesburgonya krémleves céklával, pirított hajdinával Read More »

Spárgakrémleves parmezán chipsszel

Nincs spárga szezon spárgakrémleves nélkül. Minden évben kicsit újítok a kedvenc recepten, ez most azért is lett kedvenc (azon kívül, hogy isteni finom), mert fél óra alatt mindennel együtt kész. Laktózérzékenyek kihagyhatják a tejszínt és a vajat, szerintem úgy is szuper. Hozzávalók: 500 g zöldspárga 1-1,5 liter zöldség alaplé vagy víz 50 g vaj 1 …

Spárgakrémleves parmezán chipsszel Read More »

Brokkolikrémleves pirított fűszeres csicseriborsóval

Szeretek nagyon egyszerű ételeket készíteni ebédre, főleg hétköznap, amikor nincs idő semmire. A brokkolikrémleves pedig tipikusan az, ami pár perc alatt elkészíthető, hiszen akár nyersen is fogyasztható és nem tesz neki jót, ha túlfőzzük. Nálunk pizzával volt ez az ebéd. 🙂 Korábban amiatt nem rajongtam a krémlevesekért, mert a legtöbb tejszínnel készül, én pedig azt …

Brokkolikrémleves pirított fűszeres csicseriborsóval Read More »

Sült sütőtökpüré

Sikerült 200 Ft-ért egy akkora sütőtököt vennem, hogy alig bírtam hazahozni. 🙂 Az egyik feléből sült sütőtök lett természetesen, abszolút kedvenc. A másik feléből pedig sütőtökpüré, amiből hamarosan megmutatom mi készült. 🙂 Ez a püré alapja lehet krémlevesnek, édességeknek, bébi ételnek. Én milyen meglepő, édességet készítettem belőle. 🙂 Hozzávalók: 1 kg sütőtök Elkészítés: A sütőt …

Sült sütőtökpüré Read More »

Hideg meggykrémleves

Ez az év legjobb része, amikor rengeteg friss gyümölcs van és akinek kertje van, az ismeri az érzést, amikor vödörszámra állnak a konyhában és próbálod kitalálni, hogy mit kezdj azzal a résszel, amit nem fagyasztasz le. Itt jönnek az eltérő vélemények, hogy pálinka vagy lekvár. 🙂 Hát én egyik se. Próbálok annyit megenni frissen, amennyit …

Hideg meggykrémleves Read More »

Sült sárgarépa-krémleves zöldségchipsszel

A Facebookon már említettem, hogy a VanKonyhával közösen készülünk valamire. Elkészült az első közös levesünk, amivel őszi hangulatot varázsolunk a tányérotokba. 🙂 Mától pedig meg is kóstolhatjátok náluk a levest, de aki épp nem jár Sopronban, annak itt az ígért meglepetés, a leves receptje. A cél az volt, hogy egészséges és finom őszi levest készítsünk, …

Sült sárgarépa-krémleves zöldségchipsszel Read More »

Tejfölös krumplileves

Az igazi otthoni íz. Bár őszinte híve vagyok a reform konyhának, néhány étel úgy az igazi, ha hűek maradunk a családi recepthez. Ezért nem is változtattam semmit anyu receptjén. Kicsit izgultam, mert az első leveseim között volt, de szerintem nagyon finom lett és rövid időn belül újra elkészítem. Hozzávalók:

Shopping Cart
Scroll to Top