Site icon Életem ételei

Feketeerdő álom pohárban

A meggyről nekem két édesség ugrik be, a feketeerdő torta és a meggyes-mákos sütik, imádom mindkettőt. A sütőt egyelőre még kerülöm, nyáron annyira nincs kedvem bekapcsolni, úgyhogy kitaláltam, hogy egy réteges pohárkrémmel lepem meg magam. Így született ez a látványos,  szuper könnyű meggyes finomság, ami a legtöbb diétába is beilleszthető. 😉

Hozzávalók és elkészítés 2 pohárhoz:

A meggyes réteg:

A meggykrémhez a befőtt levéből egy nagyon keveset elkevertem a keményítővel és a gyümölccsel együtt felforraltam egy edényben. Néhány perc alatt besűrűsödik és kész is.

Gyümölcspürét jobban szeretek befőttből vagy fagyasztottból készíteni, a frisset valamiért sajnálom erre. Plusz a meggybefőttben puha a gyümölcs és a levét is felhasználhatod bármire, csak érdemes mindig átválogatni, hátha van benne mag. Friss meggy esetén a befőtt levét vízzel és édesítővel helyettesítjük.

A vaníliás réteg:

A kókusztejszínt legalább egy órára betesszük a fagyasztóba, majd a többi hozzávalóval együtt habbá verjük.

A csokis réteg:

A csokis réteghez összekeverjük a hozzávalókat és kész is.

A különböző krémeket egy pohárban egymásra rétegezzük, két réteg közé tegyünk friss meggyet is. A tetejére csokireszelék és még több friss meggy jöhet. Fogyasztás előtt hűtőben tároljuk.

 

Exit mobile version