Epertorta sütés nélkül

Hosszú volt leírni és bonyolultnak tűnik elkészíteni, pedig nem az. Mindent össze kell keverni, egymásra önteni és várni, hogy megdermedjen. 🙂 Igazából az alja, a túrókrém és a zselé egyszerre elkészülhet, utána legalább 3 óra várakozás és végül jöhet a “rózsaszín” réteg. Én este kezdtem el és reggel fejeztem be, így már délelőtt nem volt vele dolgom. Régóta tetszenek az olyan sütik, aminek a közepében el van rejtve egy zseléréteg. Először próbáltam ilyet, utólag azt mondom, hogy a zselés rétegnek a fele is elég, de mivel a képen látható ezzel a mennyiséggel készült, ezért ezt írom le. Ti nálam biztos ügyesebben készítitek el, a torták általában nem nekem valók, de nagyon lelkesen állok neki mindig. 😀 Mi nem eszünk túl édesen, az édesítő ízlés szerint növelhető, érdemes kóstolni közben.

Hozzávalók az eperzseléhez (3.réteg):

  • 300 g pürésített eper
  • 40 g eritrit
  • 3 lapzselatin
  • 1 evőkanál citromlé

Hozzávalók az aljához (1.réteg):

  • 20 dkg zabpehely ledarálva (gluténmentes)
  • 2 dkg darált, cukrozatlan mák
  • 23 dkg reszelt alma

Hozzávalók a túrókrémhez (2.réteg):

  • 150 g zsírszegény túró
  • 150 g natúr joghurt
  • 50 g eritrit
  • 0,5 kezeletlen citrom reszelt héja és leve
  • 3 lapzselatin

Hozzávalók az epres túrókrémhez (4.réteg):

  • 150 g túró
  • 100 g natúr joghurt
  • 50 g eper pürésítve
  • 40 g eritrit
  • 3 lapzselatin

Elkészítés:

  1. Az eperzselével kezdjünk. Az epret tisztítsuk meg, turmixoljuk le, majd egy szűrőn passzírozzuk át. Adjuk hozzá a citrom reszelt héját és az édesítőt. A lapzselatint tegyük 5 percre hideg vízbe, majd egy edényben langyosítsuk meg a citrom levét és oldjuk fel benne a lapokat. Keverjük el az eperzselében a citromos zselatint. Egy 20cm-es kapcsos tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral és öntsük bele a krémet. Tegyük hűtőbe legalább 3 órára, de akár egy éjszakára.
  2. A torta aljához aprítsuk fel a zabpehelyet, keverjük el a mákkal és a reszelt almával. Egy 22cm-es kapcsos tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral és nyomkodjuk bele a masszát úgy, hogy mindenhol ugyanannyi legyen. Tegyük hűtőbe, amíg elkészül a következő réteg.
  3. A túrós réteghez a túrót, a joghurtot, az édesítőt kézi mixerrel dolgozzuk el. Keverjük bele a citrom reszelt héját. A citrom levében pedig az eperzseléhez hasonlóan oldjuk fel a zselatinlapokat, majd adjuk a túrókrémhez. Vegyük ki a tortaformát a hűtőből, öntsük a zabos-mákos rétegre a túrókrémet és legalább 3 órára tegyük hűtőbe. (Tehetünk a tetejére néhány szem félbevágott friss epret is.)
  4. A következő lépés, hogy az elsőként elkészített eperzselét óvatosan csúsztassuk vagy fordítsuk rá a megdermedt túrós rétegre.
  5. Az epres túrókrémhez a túrót, a joghurtot és az édesítőt kézi mixerrel keverjük simára. A lapzselatint áztassuk hideg vízbe 5 percre, majd langyosítsuk fel az eperpürét és oldjuk fel benne. Végül keverjük a túrókrémhez, majd öntsük a tortánk tetejére és tegyük hűtőbe legalább 3 órára.
  6. A tetejét díszítsük friss eperrel.
glutenmentesmogyoromentesnyarnyerstavasztojasmenteszsirszegeny

Van a témához kapcsolódó gondolatod? Írd le hozzászólásban

Shopping Cart
Scroll to Top