Bőrén sült lazac újkrumplival, spárgával, kapros szósszal

A mai ebédünk minden elemének megvan a története. A lazac azért, mert megfogadtam, hogy idén több halat eszünk, ha már a húsból ennyire visszavettünk (már csak heti 1-2). Ilyen hal árak mellett nem lesz heti rendszerességű a tányérunkon, de azért alkalmanként belefér. Véletlenül bőrös lazacot vettem, de így talán még finomabb is. Az újkrumplit imádom. Megőrülök ezekért a kis apróságokért. 🙂 Amúgyis krumplirajongó vagyok, de ez az időszak a kedvenc. A spárgával hasonlóképp vagyok. Amint szezonja van és vállalható áron van, betárazok a hűtőbe és reggelire, vacsorára, bármihez jöhet, a szezonja végére pedig elérem, hogy egy évig ne kívánjak több spárgát. 😀 Az utolsó és számomra nem elhanyagolható oka, amiért ezt főztem az az, hogy nem kell vele sokat kínlódni és mégis egy csoda kerül a tányérra.

Hozzávalók 4 főre:

  • 400-450 g lazacfilé
  • 500 g zöldspárga
  • kb. 300-400 g újkrumpli
  • só, bors
  • ízlés szerint krumpli fűszer
  • olaj
  • néhány evőkanál görög joghurt
  • friss vagy szárított kapor
  • (kezeletlen) citrom

Elkészítés:

  1. A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
  2. A krumplit alaposan megmossuk, hagyjuk megszáradni vagy szárazra töröljük, a nagyobb darabokat félbe vágjuk. Fűszerezzük, vágott felével felfelé (különben leragad) tesibe tesszük és kevés olajjal meglocsoljuk. Kb. 45 perc alatt, egyszer-kétszer átkeverve ropogósra sütjük.
  3. A spárga szárából az alsó egy-két centit letörjük, a többi részét megmossuk és forró, enyhén sós vízben 5-6 percig pároljuk. Egy evőkanál olajat forrósítunk serpenyőben, beletesszük a lecsepegtetett párolt spárgát és pár perc alatt enyhén megpirítjuk, közben sózzuk, borsozzuk.
  4. Ugyanebben a serpenyőben kevés olajat forrósítunk, bőrével lefelé beletesszük a lazacot és magas hőmérsékleten kb. 3 perc alatt megpirítjuk a bőrét, közben sózzuk, borsozzuk. Amikor fehéredni kezd a húsa, óvatosan megfordítjuk, alacsonyabbra vesszük a hőfokot, akár le is fedhetjük és méretétől függően 3-5 perc alatt átsütjük. Közben ezt az oldalát is fűszerezzük.
  5. Görög joghurtot kikeverünk sóval, borssal, citromlével és kaporral.
  6. A lazacot a spárgával, a krumplival, a kapros joghurttal és citrom karikával tálaljuk.
glutenmentesnyartavasztojasmentes

Van a témához kapcsolódó gondolatod? Írd le hozzászólásban

Shopping Cart
Scroll to Top