Túrófánk sütőben sütve

Valószínűleg azért kívánom hetek óta a túrófánkot, mert lépten-nyomon fánk receptekbe botlok, ami nem meglepő, hiszen szezonja van. Kövezzetek meg, de ha létezik olyan, hogy bűnös étel, akkor az nekem a fánk. 🙂 Élesztős, cukros és még bő olajban is sült, az én gyomrom ezt nem szokta bírni, de akinek igen, természetesen belefér és házi baracklekvárral az igazi. 🙂 Ez a recept, bár nem kifejezetten emlékeztet a fánkra, az egyik kedvencem lett az utóbbi időben. Sokszor elkészítem, csak úgy hétköznapi nasinak vagy akár vendégvárónak. Melegen, frissen, kevés porcukorral szórva, házi lekvárba tunkolva vagy friss gyümölccsel a legjobb.

Hozzávalók 24 db-hoz:

  • 25 dkg liszt (opcionálisan teljes kiőrlésű
  • 2 tk sütőpor
  • 2-4 evőkanál porcukor (ízlés szerint lehet több is)
  • 50 dkg zsírszegény túró
  • 2 tojás + 1 a kenéshez
  • 1-2 evőkanál olaj vagy kókuszzsír

Elkészítés:

  1. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Egy nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral és vékonyan megkenünk olajjal.
  2. Egy tálban összekeverjük a lisztet, a sütőport és a porcukrot.
  3. Egy másik tálban villával enyhén felverjük a tojásokat, belekeverjük a túrót, összenyomkodjuk és összedolgozzuk.
  4. A tojásos túróhoz hozzáadjuk a lisztes keveréket, először fakanállal, majd kézzel addig gyúrjuk, amíg összeáll a tészta (pár perc).
  5. A tésztából diónál kicsit nagyobb méretű darabokat tépkedünk le, enyhén vizes kézzel szép kis gömböket formálunk belőle, majd a sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket.
  6. A tetejüket lekenjük tojássárgájával (vagy tojásfehérjével, ha épp van maradék, én pl. azzal csináltam).
  7. Kb. 20 percig sütjük, amíg a teteje megpirul. Szépen meg fognak közben nőni.
  8. Megszórjuk porcukorral vagy beleforgatjuk. Gyümölccsel és gyümölcspürével /gyümölcslekvárral, vagy csak magában fogyasztjuk. 🙂
mogyoromentestelizsirszegeny

Van a témához kapcsolódó gondolatod? Írd le hozzászólásban

Shopping Cart
Scroll to Top