Joghurtos fagyasztott áfonya

A következő napokban olyan nasi ötleteket hozok, amik kicsit lehűtenek minket ebben a nyári hőségben és szokás szerint gyorsan, könnyen elkészíthetőek és egészségesek is. A joghurtba mártott áfonyaszemeket egyszerűen imádom. Ha nasit kívánok vagy valami hideget, csak bekapok 1-2 szemet és meg is vagyok. Fagyi helyett nekem nagyon bejött. Teljes agyfagyás. 😀

OLVASS TOVÁBB

Zserbó energiaszelet sütés nélkül

Ez a klasszikus az eredeti verziójában a legtökéletesebb, még úgyis, ha kissé kalóriadús és időigényes. A dió-baracklekvár-csoki kombinációjával viszont készíthetünk hasonló ízvilágú édességet könnyen, gyorsan, akár sütés nélkül is. Mint például ez az energiaszelet, amit természetesen golyó formájában is elkészíthetünk, akár az egészet bevonhatjuk csokival, persze csak ha nem figyelünk a kalóriákra. Tízóraira, uzsira jó választás, együnk mellé egy almát és próbáljuk meg ne egyszerre felfalni az egészet. Közel a bikiniszezon… 🙂

OLVASS TOVÁBB

Gyors energiagolyók három hozzávalóból

A közösségi oldalakon már említettem, hogy konyhafelújítás miatt jó néhány hete nem tudok sütni, amit nehezen viselek. 😀 Azért szerencsére nem kell édesség nélkül kibírnom. Például végre nekiálltam energiagolyókat gyúrni, amit már régóta nem csináltam, nem is értem miért. Annyira egyszerű és tápláló. Lehetőleg egyszerre csak néhány golyót egyetek (hozzáteszem ezt elég nehéz betartani 😀 ), hiszen elég kalóriadús, viszont például néhány golyó és egy alma tökéletes választás tízóraira vagy uzsonnára.

OLVASS TOVÁBB

Eperhab egyszerűen, pár perc alatt, tojás nélkül (vegán)

Régóta vártam már, hogy megjelenjen egy olyan alapanyag, amivel a nyers tojásfehérjét lehet helyettesíteni receptekben. Tudom, hogy erről megosztó a vélemény, én személy szerint nem mindig ettem jó ízűen a tiramisut vagy az eperhabot tudván, hogy nyers tojás van benne. Amikor először hallottam, hogy a csicseriborsó vagy babkonzerv leve, vagyis az aquafaba ugyanúgy működik receptekben, mint a tojásfehérje, az volt az első gondolatom, hogy ezt kinek jutott eszébe egyáltalán kipróbálni. 😀 De bármilyen idegennek is tűnik elsőre, nagyon jól működik, tényleg úgy lehet habbá verni, mint a tojásfehérjét. Szívből ajánlom, hogy próbálkozzatok bátran ilyen alapanyagokkal akkor is, ha nem vagytok vegánok, nagyon kellemesen lehet csalódni. Azt fontos tudni, hogy mint minden hüvelyes, a csicseriborsó (és így a leve) is okozhat puffadást és emésztési panaszokat az arra érzékenyeknél. Én üveges csicseriborsót használok, ennek 120 gramm leve van, a konzervnek 150 gramm. Egy tojásfehérje kb.35 gramm, szóval kb. 3-4 tojásfehérjét tudunk kiváltani vele.

OLVASS TOVÁBB