Medvehagymás pogácsa

A környékünkön szerencsére rengeteg medvehagyma van ilyenkor, úgyhogy nemrég szedtünk is egy szép adagot. Tavaly húsba töltöttem, idén nem maradhatott el a klasszikus pogácsa. 🙂 Bevallom nekem elsőre nagyon fura volt, hogy fokhagyma íze van egy pogácsának, de aztán meglepően gyorsan elfogyott. 🙂

Tervezem majd reform lisztekből is megsütni, egyelőre fogadjátok szeretettel a hagyományos verziót. Na jó, ez sem teljesen hagyományos, a fele teljes kiőrlésű liszt (amúgy senki nem vette észre 😉 ), de csak azért, mert elfogyott a sima.

Ha medvehagyma, akkor van még egy téma, amiről szót kell ejteni. A medvehagyma vs gyöngyvirág dilemma. Engem sikerült megijeszteni azzal, hogy ha véletlenül nem medvehagymát szedek, hanem gyöngyvirágot, akkor megmérgeztem mindenkit, ugyanis a gyöngyvirág már kis mennyiségben is mérgező. A medvehagyma és a gyöngyvirág hasonló időben és hasonló helyeken terem, úgyhogy érdemes figyelni, hogy mit szedünk. A medvehagyma leveleinek hátoldala matt színű, míg a gyöngyvirágé fényes. A gyöngyvirág levelei szélesebbek, 6-10 cm szélesek, míg a medvehagyma 3-4 cm széles. A legkézzelfoghatóbb különbség pedig az, hogy a medvehagyma leveleinek fokhagyma illata van. Ha nem vagyunk biztosak benne, kicsit dörzsöljük meg és szagoljuk meg a kezünket. Rengeteg infót és képet találtok még a neten, de szerintem a matt levél és a fokhagyma illat alapján viszonylag könnyű megkülönböztetni. Ha boltban veszitek, akkor pedig ilyen gond nincs. Nem akartam senkit megijeszteni, de ezekről fontos tudni.

IMG_4576.jpg

 

Hozzávalók:

  • 3 dkg friss élesztő

  • 1 dl tej

  • 1 ek. cukor

  • 50 dkg liszt (30 dkg búzaliszt + 20 dkg teljes kiőrlésű liszt)

  • 2 db szobahőmérsékletű tojássárgája

  • 25 dkg puha margarin

  • 1 dl tejföl

  • 1 tk.só

  • 1 marék medvehagyma

Elkészítés:

  1. Az élesztőt a langyos tejben elmorzsoljuk, belekeverjük a cukrot, megszórjuk a tetejét egy kevés liszttel és 10 perc alatt felfuttatjuk.

  2. Egy tálban összekeverjük a medvehagyma kivételével a többi hozzávalót, hozzáadjuk az élesztős tejet és dagasztógépben (kb. 10 perc) vagy kézzel tésztává dolgozzuk. Lefedve, meleg helyen fél órát állni hagyjuk.

  3. A medvehagymát alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, felaprítjuk.

  4. A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk, rászórjuk a medvehagyma felét, két oldalán behajtogatjuk a tésztát, majd a másik irányból is behajtogatjuk. Az így kapott tésztát pihentetjük 20 percet.

  5. Az előző lépést megismételjük: kinyújt, medvehagymával megszór, hajtogat. A végén újra kinyújt.

  6. Pogácsaszaggatóval formázzuk.

  7. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük.

  8. Tojással megkenjük a tetejét.

  9. 180 fokos sütőben 25 percig sütjük.

 

 

1 thought on “Medvehagymás pogácsa”

  1. Pingback: Medvehagymás pogácsa (gluténmentes, élesztőmentes) | Életem ételei

Van a témához kapcsolódó gondolatod? Írd le hozzászólásban

Shopping Cart
Scroll to Top