Úgy gondoltam ez méltó neve lesz ennek a szendvicsnek, ami annyira nem is recept, mint inkább az én történetem, úgyhogy ezt vegyük egy naplóbejegyzésnek, ami kikívánkozik. 🙂 Amikor év elején próbáltam fejben végiggondolni az “újévi fogadalmakat”, az idei célokat, akkor először is végiggondoltam, hogy honnan hova jutottam el. Egyre tisztábban látom, hogy a táplálkozásomat milyen irányba szeretném terelni és az elmúlt két évben ezekért sokat is tettem. A feldolgozott ételeket 95%-ban kiiktattam, alkohol zéró, mesterséges édesítőszerek kiiktatva (minimalizálva), természetes ételek előtérbe helyezve, élelmiszerek minőségére jobban odafigyelek. Azt azért fontos hozzátenni, hogy nem így keltem fel egy hétfő reggel, hanem egy betegség segített a döntésben. Rá kellett jönnöm, hogy az egészségemért cserébe nem nagy áldozat változtatni néhány dolgon.
A 2021-es évem nagy sikere, hogy teljesen elengedtem a felvágottakat. Év elején még nem gondoltam, hogy lehetséges, aztán egyre ritkábban kerültek a szendvicsemre, végül egyáltalán nem. Eleinte nem nagyon tudtam mit kezdeni a szendvicseimmel, szomorúak és szegényesek voltak. Aztán ez is alakult valahogy és jobb napjaimon már egész költeményeket sikerül csinálnom. 🙂 Az egyik helyi pékség inspirált arra, hogy céklát tegyek a szendvicsemre. Ne kérdezzétek, hogy miért, inkább miért ne. 😀 Nagyon, de nagyon feldobja, ráadásul egészséges is. Néha nyersen, néha főzve, néha savanyított céklát. Decemberben találtunk egy kis “időkaput” a lezárások között és kijutottunk Ausztriába (Sopronban lakunk hozzáteszem). Az osztrák kenyér nekem maga a mennyország, komolyan. Ég és föld az itthonihoz képest (két környékbeli kézműves pékség a másik két dobogós). Plusz sikerült beszereznem egy mennyei áfonyás sajtot és így történt, hogy szerelmes lettem egy szendvicsbe. 🙂
Nagyon fontos szerintem, hogy minden újévi fogadalom mögött legyen végiggondolt célkitűzés és kitartó munka. Attól, hogy január 1-jén kitalálok valamit és várom, hogy berepüljön az ablakon, nem valószínű, hogy teljesülni fog. Minden nap tenni kell érte. Kitartást kívánok nektek is ehhez a kemény feladathoz!

Hozzávalók:
- 1 szelet jó minőségű rozsos, sokmagvas vagy kovászos kenyér
- kence (vaj, vajkrém, amit szeretünk), lehet egy evőkanál joghurt is
- cékla
- áfonyás sajt
- annyi rukkola, amennyit csak elbír
Elkészítés:
- Mindent egymásra pakolunk és nem rohanva, ráérősen elfogyasztjuk. 😀
Ha tetszett, nézd meg ezeket a recepteket is: