Sütöttem már többször kenyeret itthon, de mi inkább zsemlések vagyunk, ezért mostanában inkább ezzel próbálkozom és nagyon élvezem, ez lett az új hobbim. 😀 Hosszú távon az a célom, hogy ahol csak tudom, a bolti termékeket kiváltsam itthon készített verzióval. A kenyér/zsemle sütésétől mindig tartottam egy kicsit, ezért sokáig halogattam, de felesleges volt, mert nagyon egyszerű és annyira finom a házi. Az ötödik próbálkozás után pedig már a gömbölyítés is egyre jobban megy. 😀

Hozzávalók 9 db 80g-os zsemléhez:
- 40 dkg kenyérliszt + 5dkg, ha szükséges (liszttől is függ)
- 1 tk só
- 1,25 dl langyos víz
- 1 tk cukor
- 10 g friss élesztő
- 1 dl tej
- 30 g natúr joghurt
Elkészítés:
- A langyos vízben elmorzsoljuk az élesztőt és a cukrot, meghintjük egy kevés liszttel és félretesszük.
- A lisztet egy tálba szitáljuk, elkeverjük a sóval, majd mélyedést készítünk a közepébe és beleöntjük a tejet, a joghurtot és az élesztős vizet.
- Kézzel vagy géppel simára dolgozzuk. Ha szükséges, még adunk hozzá kevés lisztet.
- Vékonyan kilisztezett tálban 40-45 percig kelesztjük.
- A megkelt tésztát lisztezett felületre tesszük, óvatosan ujjbeggyel kicsit megnyomkodjuk és 80 g-os darabokat vágunk belőle (nem baj ha több részletben jön össze a 80g, összedolgozzuk).
- Egyesével gömbölyítjük a zsemléket és letakarva 15 percig pihentetjük.
- Most következik a formázás. Ha sima zsemléket készítünk, akkor gömbölyítünk, ha császárzsemlét, akkor hosszú rudakat sodrunk, majd csomót kötünk rá és a felül kilógó végét alulra dugjuk, az alsót pedig felülre. Óvatosan nyomjuk oda a végét, hogy ne essen szét.
- A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A zsemléket sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, egymástól viszonylag távol és 20-30 percig kelesztjük.
- Mielőtt a sütőbe tennénk a zsemléket, spricceljük le a tetejüket langyos vízzel, majd a sütőbe is spriceljünk, hogy gőz képződjön (esetleg dobjunk be jégkockát vagy egy kis hőálló tálban tegyünk be vizet).
- Kb. 20 percig süssük a zsemléket.

