Nagymamám vanília fagyija -eredeti és egészséges verzió

Nyár eleje óta szeretnék fagyit készíteni, de eddig valamiért nem mertem belevágni. Ági szervezi a 79. Vigyázz,Kész,Főzz kihívást, aminek a témája Egy nyár, egy történet, egy recept. Egyből beugrottak a mamáéknál töltött nyarak. Nagymamámnak voltak bevált sütijei, amikkel meglepett minket, de ha nyár, akkor két emlékem van, ami mindig mosolyt csal az arcomra (mármint ami evéssel függ össze). Az egyik, hogy amikor gyerekként nála nyaraltam és segítettem neki a kerti munkában, utána közös zsíros kenyerezés volt a jutalom. 🙂 A másik pedig a mama fagyija volt. Egy emlékem van meg róla (azon kívül, hogy imádtam), hogy habkönnyű volt… és most már tudom miért.

Mindkét mamámnál nagyon szerettem lenni gyerekként, élveztem a falusi hangulatot ;), de ha recept és nyár, akkor ez a fagyi jut eszembe. Tegnap elő is vettem a mama receptfüzetét, és belevágtam a fagyikészítésbe. Persze az étkezési szokásaim miatt kicsit átalakítottam, de nem éreztem nagy különbséget. Megkóstolva ugyanúgy előjöttek a gyerekkori emlékek. 🙂

Mama fagyija (2)

Nagymamám receptje:

  • 1 liter tej

  • 6 tojás sárgája és fehérje

  • 32  dkg cukor

  • vaníliás cukor

Reform verzió:

  • 1 liter tej  (laktózmentes)

  • 6 tojás sárgája és fehérje

  • 20 dkg eritrit (vagy más édesítőszer, xilittel azért óvatosan ilyen nagy mennyiségben)

  • vanília aroma

A tojássárgáját kikeverjük a cukorral/édesítőszerrel és a vaníliás cukorral vagy aromával. Hozzáadjuk a tejet és folyamatosan kevergetve felforraljuk néhány perc alatt. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatosan összeforgatjuk a meleg keverékünkkel. Ha kihűlt, zárt dobozban fagyasztóba tesszük akár egy napra is, közben keverjük át néhányszor.

Hűtött tálban tálaljuk, friss gyümölccsel, ízlés szerint tejszínhabbal. Hamarosan mutatok egy egészséges fagyikelyhet is. 😉

Mama fagyija (1)

 cukormentesglutenmentesmogyoromentesnyar

Sonkás palacsintában sült zöldspárga

Tavaly sikerült összebarátkoznom a spárgával és bár imádom a lágy tojásos verziót, idén mégis valami újdonsággal szerettem volna kísérletezni. Többen is meghozták a kedvem a palacsintába tekert verzióhoz. Eddig nem nagyon ettem sós palacsintát, de ebben nagyon összepasszolnak az ízek. Tiszta ízharmónia a tányéron. 🙂

Kisildi a Vigyázz, Kész, Főzz 78. fordulójára a tavasz zöldségei-gyümölcsei-virágai témát választotta, úgyhogy ezt a receptet neki is szánom.

Spárga sonkás palacsintában (4)

Hozzávalók a palacsintához (kb. 10 db):  

  • 1 csésze rizsliszt

  • 1 csésze tej (laktózmentes)

  • ¼ csésze szódavíz

  • 2 tojás

  • csipet só

  • 1 ek. kókuszolaj

  • 2 szelet pármai sonka

  • petrezselyem, kapor

Hozzávalók a töltelékhez palacsintánként:

  • 3-3 db zöldspárga

  • 2-2 db pármai sonka (vagy bacon, füstölt sonka, lazac)

A palacsintához a hozzávalókat mixerrel alaposan összekeverjük és a szokásos módon kisütjük.

Palacsinta variációkat itt is találtok: 7 variáció palacsintára + töltelék ötletek

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A spárgát megtisztítjuk a következő módon: megmossuk, az aljából 1-2 cm-t levágunk, a nagyobb pikkelyeket szintén levágjuk. Zöldspárgánál nem muszáj meghámozni az egészet, a fehérnél ajánlott. Főzés előtt néhány percre tegyük nagyon hideg vízbe, hogy a színe megmaradjon. Én gőz fölött szoktam párolni kb. 10 percig, így roppanós marad.

Spárga előkészítése

Egy sütőtálat vajjal kikenünk. Egy-egy palacsintába teszünk két szelet sonkát, három spárgát és szorosan feltekerjük. A palacsintákat egymás mellé helyezzük a sütőtálban és körülbelül 10 percig sütjük, hogy  a sonka is megpiruljon és összeérjenek az ízek.

Sonka spárga

Zöldfűszeres, fokhagymás joghurttal és friss salátával tálaltam. Passzol még hozzá a sajtszósz és a hollandi mártás is.

Spárga sonkás palacsintában (3)

Spárga sonkás palacsintában (2)

cukormentesglutenmenteslaktozmentesmogyoromentestavasz

76. VKF összefoglaló – Romantikus ételek

A Vigyázz, Kész, Főzz! kihívás 76. fordulójának nagy örömömre én lehettem a házigazdája. A játéknak a 2007-es indulásakor az volt a célja, hogy mindenki megmutathassa kreativitását, sokszínűségét és, hogy az ötleteket másokkal is megoszthassuk. Ezt azért is írtam, mert visszanézve az előző fordulókat és az erre a fordulóra beérkezett recepteket, számomra lenyűgöző, hogy mennyire kreatívak a résztvevők, nincs két hasonló recept, nincs két egyforma elkészítési mód. Itt is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás és pont emiatt inspiráló ez a játék számomra. Na de nem szeretnék nagyon elkalandozni. Február előtt, Valentin-napra hangolódva a romantikus ételeket választottam témának. Bevallom én sem ünneplem a Valentin-napot, de abban viszont hiszek, hogy egy romantikus vacsora, egy meglepetéssüti közelebb hoz minket, különösen ha együtt készítjük el.

Akár Valentin-nap, akár évforduló, de legyen akár meglepetésvacsora, a lenti recepteket olvasva remélem találtok kedvetekre valót.

VKF kihívás Romantikus ételek2

Ildi egy nagyon szép és guszta jeruzsálemi csokoládés kalácsot sütött narancsvirágvizes sziruppal. Ahogy ő is írta, egy közös, ágyban eltöltött reggelihez ideális. Egy házi készítésű kalácsnak nincs párja, nekem jöhet egy reggelire egy pohár tej mellé. 🙂

1.Kisildi kalács Bővebben…

Eperhab csokipohárban

Valentin-nap közeledtével és a 76. VKF fordulóra valami romantikus, szép és egyszerű édességgel készültem. Egy ünnepi vacsora tökéletes lezárása lehet ez a könnyű desszert, kezdők is bátran bevállalhatják. Nemcsak isteni finom, de a csoki, az eper és a fahéj köztudottan hatással van a libidónkra. Ha ezt szeretnénk még tovább fokozni, fogyasszunk mellé egy pohár pezsgőt.

Eperhab csokipohárban (1)

Hozzávalók a csokipohárhoz:

  • 100g étcsoki, min.60%-os

  • 50-60 g vaj

  • muffinpapír és sütőforma

Egy muffin sütőformát béleljünk ki papírral. Vízgőz felett olvasszuk meg a vajat és a csokit. Amikor kicsit kihűlt, 3 evőkanálnyit tegyünk minden muffinpapírba és tegyük a hűtőbe legalább fél órára. Utána egyszerűen húzzuk le a papírt a csokiról.

Hozzávalók az eperhabhoz:

  • 200 g eper (friss vagy fagyasztott)

  • 1 evőkanál méz

  • 2 dl habtejszín

  • 2-3 ek por édesítőszer/porcukor

  • egy csipet fahéj

  • egy csepp vanília aroma

  • 1 evőkanál citromlé

Egy edényben melegítsük fel az epret és a mézet. Forraljuk fel, majd közepes lángon főzzük amíg kicsit besűrűsödik, közben nyomkodjuk szét a gyümölcsöket.

A tejszínt verjük kemény habbá. Adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliát, a citromlevet, fahéjat, majd az eperpürét és keverjük jól össze. Legalább egy órára tegyük a fagyasztóba. (A fotó miatt én nem bírtam ki, de megéri, akkor lesz tökéletes az állaga).

Eperhab csokipohárban (2)

A tálaláshoz egy csokipohárra tegyünk egy evőkanálnyit az eperhabból, friss eperrel díszítsük, de tehetünk rá mogyoródarabokat, reszelt csokit vagy akár tejszínhabot is. Fogyasztásig mindenképp tartsuk hűtőben.

Szép estét! 🙂

cukormentescsokis csok2kglutenmentesmogyoromentesnyers

76. VKF forduló kiírása – Romantikus ételek

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Vigyázz, Kész, Főzz (VKF) 76. fordulójának én lehetek a házigazdája. Timinek, a Brioche Blog szerzőjének köszönöm a bizalmat. 🙂

A VKF 2007-ben indult Mautner Zsófi kezdeményezésével, a lényege pedig, hogy a sütni-főzni vágyók a “játék” aktuális házigazdája által megadott témában készítenek ételeket és a meghatározott időszakon belül teszik közzé a blogjukon.

Az előző fordulók leírását megtaláljátok Kincsesbarlang oldalán.

 Valentin-nap közeledtével a következő téma:

Romantikus ételek

Amellett, hogy aktuális, azért választottam ezt a témát, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti mit készítenétek erre az alkalomra. A lehetőségek száma szinte határtalan,  bátran engedjük szabadon a fantáziánkat. Készíthettek romantikus vacsorát, desszertet, meglepetés reggelit, vágykeltő ételeket, italokat, bármit. Kérlek írjatok mellé egy rövid történetet a választás okáról vagy a történetéről.

 

VKF kihívás Romantikus ételek2

Az elkészült finomságok képét és a hozzá tartozó receptet, valamint a blogbejegyzés linkjét kérlek küldjétek meg nekem az eletemetelei@gmail.com e-mail címre

2016. február 10-ig.

Azok alkotásait is várom, akik nem rendelkeznek saját bloggal, de szívesen készítenének valamit.

Remélem kedvet kaptatok a sütés-főzéshez. 🙂