Epertorta sütés nélkül

Hosszú volt leírni és bonyolultnak tűnik elkészíteni, pedig nem az. Mindent össze kell keverni, egymásra önteni és várni, hogy megdermedjen. 🙂 Igazából az alja, a túrókrém és a zselé egyszerre elkészülhet, utána legalább 3 óra várakozás és végül jöhet a “rózsaszín” réteg. Én este kezdtem el és reggel fejeztem be, így már délelőtt nem volt vele dolgom. Régóta tetszenek az olyan sütik, aminek a közepében el van rejtve egy zseléréteg. Először próbáltam ilyet, utólag azt mondom, hogy a zselés rétegnek a fele is elég, de mivel a képen látható ezzel a mennyiséggel készült, ezért ezt írom le. Ti nálam biztos ügyesebben készítitek el, a torták általában nem nekem valók, de nagyon lelkesen állok neki mindig. 😀 Mi nem eszünk túl édesen, az édesítő ízlés szerint növelhető, érdemes kóstolni közben.

OLVASS TOVÁBB