Nagymamám vanília fagyija -eredeti és egészséges verzió

Nyár eleje óta szeretnék fagyit készíteni, de eddig valamiért nem mertem belevágni. Ági szervezi a 79. Vigyázz,Kész,Főzz kihívást, aminek a témája Egy nyár, egy történet, egy recept. Egyből beugrottak a mamáéknál töltött nyarak. Nagymamámnak voltak bevált sütijei, amikkel meglepett minket, de ha nyár, akkor két emlékem van, ami mindig mosolyt csal az arcomra (mármint ami evéssel függ össze). Az egyik, hogy amikor gyerekként nála nyaraltam és segítettem neki a kerti munkában, utána közös zsíros kenyerezés volt a jutalom. 🙂 A másik pedig a mama fagyija volt. Egy emlékem van meg róla (azon kívül, hogy imádtam), hogy habkönnyű volt… és most már tudom miért.

Mindkét mamámnál nagyon szerettem lenni gyerekként, élveztem a falusi hangulatot ;), de ha recept és nyár, akkor ez a fagyi jut eszembe. Tegnap elő is vettem a mama receptfüzetét, és belevágtam a fagyikészítésbe. Persze az étkezési szokásaim miatt kicsit átalakítottam, de nem éreztem nagy különbséget. Megkóstolva ugyanúgy előjöttek a gyerekkori emlékek. 🙂

Mama fagyija (2)

Nagymamám receptje:

  • 1 liter tej

  • 6 tojás sárgája és fehérje

  • 32  dkg cukor

  • vaníliás cukor

Reform verzió:

  • 1 liter tej  (laktózmentes)

  • 6 tojás sárgája és fehérje

  • 20 dkg eritrit (vagy más édesítőszer, xilittel azért óvatosan ilyen nagy mennyiségben)

  • vanília aroma

A tojássárgáját kikeverjük a cukorral/édesítőszerrel és a vaníliás cukorral vagy aromával. Hozzáadjuk a tejet és folyamatosan kevergetve felforraljuk néhány perc alatt. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatosan összeforgatjuk a meleg keverékünkkel. Ha kihűlt, zárt dobozban fagyasztóba tesszük akár egy napra is, közben keverjük át néhányszor.

Hűtött tálban tálaljuk, friss gyümölccsel, ízlés szerint tejszínhabbal. Hamarosan mutatok egy egészséges fagyikelyhet is. 😉

Mama fagyija (1)

 cukormentesglutenmentesmogyoromentesnyar

Eperpürés-pudingos piskóta (rizslisztből, édesítőszerrel)

Már alig vártam, hogy lehessen epret kapni, bár a szedd magad szezont még jobban várom. Kevés olyan étel van, ami a “mmmm” hatást váltja ki belőlem (vagyis amikor az evést egy kis hang is kíséri 🙂 és úgy érzed, hogy a világ megáll egy pillanatra), de ez a friss, májusi eper mindig olyan. Egyszerűen imádom, a málnával ugyanígy vagyok.

Az eper és a vaníliapuding nagyon összeillenek, egy habkönnyű piskótával tökéletes párosítás.

A receptet a 78. VKF-re is küldöm, aminek a témája a tavasz zöldségei-gyümölcsei-virágai. 🙂

Epres pudingos piskóta

Hozzávalók a piskótához (22 cm-es tortaformához):

  • 4 tojás

  • 4-5 ek édesítőszer (nálam most xilit)

  • 4 púpozott ek rizsliszt

  • 1 ek tápióka keményítő

  • 1 tk sütőpor

  • fél citrom héja és leve

  • csipet só

Hozzávalók a pudingos réteghez:

  • 1 csomag vaníliás pudingpor

  • 1 ek édesítőszer

  • 0,5 l tej (laktózmentes)

Hozzávalók az eperpüréhez:

  • 25 dkg eper

  • 1 ek méz

  • 1 dl víz

  • 1 csomag zselatin

  • friss eper a díszítéshez

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük az édesítőszerrel, hozzáadjuk a citrom héját és levét. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a tápióka keményítővel, majd a sárgájához adjuk.  A fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan, kanalanként beleforgatjuk a keverékhez. Egy kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral és/vagy kivajazunk, majd beleöntjük a masszát. 20-25 percig sütjük, amíg barnulni kezd a teteje.

Amíg sül a piskóta, a pudingot a csomagoláson leírtak szerint elkészítjük. Folyamatosan kevergetve kihűtjük, majd amikor a piskóta is kihűlt egy kicsit, öntsük rá. Tegyük be a hűtőbe legalább egy fél órára.

Addig elkészítjük az eperpürét. Az epret a mézzel és a vízzel forraljuk fel, majd néhány percig főzzük, amíg kicsit megpuhul. A levéből néhány kanállal egy tálba kimerünk, ebben elkeverjük a zselatint. Közben pürésítsük az epret botmixerrel. A püréhez visszaöntjük a zselatinos keveréket és folyamatosan kevergetve hűtjük. Amikor kezd megkötni, ráöntjük a pudingos piskótára és tegyük vissza a hűtőbe legalább 1-2 órára. Minél tovább hűtjük, annál szebben lehet szeletelni. A tetején friss eperrel díszítjük.

cukormentesglutenmenteslaktozmentesmogyoromentesnyar