Talán nem túlzás, hogy szakácskönyvet bárki írhat. (Talán egyszer én is fogok.:) ) A könyvesboltok polcain halomra állnak az újdonságok, alig lehet belőlük választani, én néha nem is tudok. 🙂 Szeretem csak úgy kedvcsinálónak, inspirációnak lapozgatni őket. Nagyon jók arra, hogy újdonságokat kipróbáljunk, ismerkedjünk alapanyagokkal, trendekkel, hagyományokkal, diétákkal. De számtalan olyan gasztrokönyv is van, amelyek kimondottan a tanulni vágyóknak készülnek és segítségükkel stabil konyhai alaptudást szerezhetünk, teljesen kezdők és haladók is. Ilyenekből szeretnék szemezgetni nektek, azokból, amelyek nekem sokat segítettek és még segítenek a mai napig is a konyhában.

Elmesélek nektek egy történetet arról, hogy én hogy kezdtem, de elég ciki, úgyhogy kérlek ahogy elolvastátok, felejtsétek is el. 🙂 Kb. 13-14 éves voltam, kezembe került egy egyszerű szakácskönyv fázisfotókkal. Héjában sült krumpli mikróban, gondoltam ez nekem pont elég kihívás lesz. A recept leírása szerint és a fázisfotón is egyértelmű volt az utasítás, hogy a krumplit csomagoljuk papírtörlőbe, majd tegyük a mikróba nem tudom hány percre. Gondolkodás nélkül követtem az utasítást, aminek az lett az eredménye, hogy rövid időn belül lángokban állt a mikró. Mondtam én, hogy ciki lesz. 🙂 Vakon bíztam a szakácskönyvben még akkor is, ha elgondolkoztam azon, hogy papírt tegyek-e a mikróba. Ezért fontos, hogy ne vegyünk meg minden szakácskönyvet, amiben szép képek és jónak tűnő receptek vannak, hanem szerintem a forrása, a szerzője/szerkesztője is nagyon fontos, ha nem fontosabb.
Ezekkel a könyvekkel nem lesz ilyen baki, az biztos 🙂 Sőt azért választottam ezeket és azért nevezem őket kedvenceimnek, mert egyrészt már attól, hogy lapozod, megjön az étvágyad és a kedved a főzéshez, plusz garantáltan sikerélményed lesz és remélhetőleg újra lesz majd kedved főzni. Fontos infó, hogy ez nem szponzorált tartalom, saját vélemény, amivel természetesen nem muszáj egyet érteni. 🙂
Mautner Zsófit talán nem kell bemutatni senkinek. 3 hiánypótló könyve is jelent meg az utóbbi időben, Főzőiskola Alapfok Középfok és Felsőfok. Aki végigcsinálja a három könyvet, garantáltan megállja a helyét a konyhában. Kezdőknek kifejezetten ajánlom. Az Alapfok olyan recepteket tartalmaz, mint húsleves és galuska, párolt rizs, krumplipüré, fasírt, házi majonéz, piskóta, pite. A Középfokban már sütünk házi kenyeret, lecsót, töltött ételeket, készítünk savanyúságot, húsokat, fagyit. A Felsőfokban pedig már feltűnik a bélszín, halászlé, kacsamell, libacomb, pavlova, zserbó. Nem fogtok csalódni.

Nagy Tünde Konyhatündérképzőjével a nevéhez hűen tényleg konyhatündérek lehetünk. Rengeteg alap konyhai tippel, fogalomtisztázással segíti a főzni vágyókat és a húslevestől, paradicsomlevestől kezdve a rakott krumplin át a steakig mindenre megtanít minket, amit csak tudni érdemes.

Bernáth József könyve nekem az egyik legkellemesebb csalódás mostanában. Azt hittem, hogy ha kinyitom, csupa fine dining fogással fogok találkozni, amiket álmomban sem tudnék elkészíteni, de pont ellenkezőleg. Hétköznapi fogásokat mutat meg részletes fázisfotókkal és ami a legjobban tetszett, hogy ezeket továbbfejlesztve további recepteket mutat. Például a friss házi tészta receptjére építve megmutatja a túrós csusza elkészítését és a leves csipetkét. Ott van még a rizottó, a paprikás krumpli vagy akár a lecsó. A fotók láttán pedig egyből megindul a nyál a szánkban. 🙂

A Főzés lépésről lépésre nekem nagyon sokat segített az induláskor. Tényleg lépésről lépésre írja le a recepteket úgy, hogy mindenki számára könnyen következő legyen és garantált legyen a siker. Szerepel benne az összes tojásétel, rizses ételek, krumpli variációk, húsok, valamint a recepteken kívül hasznos konyhai alapinfók is. Sok ebédet köszönhetünk neki. 🙂

Ha pedig valaki nagyon bevállalós vagy haladó, esetleg profi akar lenni a konyhában, neki készült a Főzés tudománya, ami a több mint 800 oldalával az összes konyhatechnológiai eljárást részletesen leírja, fázisfotókkal, receptekkel. Kitér a lehetséges hibákra és arra, hogy hogyan hozhatjuk helyre, ha bekövetkezett. Még én is csak ismerkedek vele, szerintem egy élet is kevés végigtanulni, de megéri.

Mint említettem, a lista korántsem teljes, hiszen rengeteg hasznos könyv van, amiből megtanulhatunk főzni, lehetetlen küldetés lenne felsorolni mindet. Ki nem hagyhatom például Horváth Ilona szakácskönyvét, ami örök darab. Nekem nagyon sok külföldi könyv is segített, és még mindig segít, hiszen van még bőven mit tanulnom. Ilyen például Joanna Farrow Főzőiskola című könyve. Részletesen ír a szükséges konyhai eszközökről, az összes alapmártás és alaplé receptjét leírja, valamint bemutatja a húsok, halak, zöldségek különböző elkészítési módjait és persze a desszertekre is kitér.

Videók közül pedig ami nálam a Top1 az Gordon Ramsaynek a Mindörökké Gordon című sorozata.A stílusa nekem nem mindig jön át, viszont amilyen szenvedéllyel és profizmussal főz, azt élmény nézni. Plusz egyből főzni támad kedvem, már ahogy elkezdem nézni a videóit. Ebben a sorozatban tényleg mindenki megtanulhat főzni, egyszerűtől az extráig, konyhai trükkökkel kiegészítve. Megmutatja a vágási technikákat, a szükséges konyhai eszközöket, vásárlási tippeket ad. Könyv formájában Gordon Ramsay főzőiskolája néven találjátok, de szerintem a videó ezerszer jobb.

Ezzel tényleg nem a reklám volt a célom, úgyhogy akár a könyveket felejtsétek is el. Hanem csak annyi, hogy én is hiszek abban, hogy főzni bárki tud és ha megtalálja a helyét a konyhában, akkor szeretni is fog főzni. Sok ismerősöm nem szeret, de szerintem csak rossz helyen és rossz recepttel próbálkozott eddig. Nekik ajánlom a fentieket és üzenem, hogy nem feladni! Jó főzést!! 😉