Hentes tokány csirkemellből

A hentes tokány az egyik olyan magyar klasszikus, amit nagyon szeretek, bár szívesebben készítem csirkemellel és több sonkával, mint szalonnával. Inkább a sonka és az uborka ízkombója, ami miatt a kedvencek között van. A héten ez volt az ebédünk. 🙂 A maradék húsvéti sonka eltüntetéséhez is megoldás.

Ataisz finomkörettel tálaltam, amiben rizs, bulgur és vöröslencse van.

 Hentes tokány csirkemellből (3)

Hozzávalók (4 adaghoz):

    • 2 nagyobb darab csirkemell filé kockázva (kb. 500-600 g)

    • 5 dkg felkockázott bacon

    • 2 közepes fej vöröshagyma

    • 2 gerezd fokhagyma

    • só, bors

    • 1 dl alaplé (vagy víz és húsleveskocka)

    • 10 dkg felkockázott gépsonka

    • 5 db csemegeuborka

    • 2 ek. olaj a sütéshez

Elkészítés:

      1. Egy edényben forrósítsunk kevés olajat, majd pirítsuk meg rajta a bacont.

      2. A hagymát kockázzuk fel és a baconhoz adva dinszteljük pár percig.

      3. Adjuk hozzá a felaprított fokhagymát, sózzuk, borsozzuk.

      4. Adjuk hozzá a felkockázott csirkemellet is, pirítsuk fehéredésig.

      5. Öntsük fel az alaplével vagy vízben feloldott húsleves kockával és főzzük 15-20 percig.

      6. Ha megpuhult a hús, adjuk hozzá a sonkát és az uborkát. Néhány perc alatt főzzük össze és kész is.

     Hentes tokány csirkemellből (1)

cukormentesglutenmenteslaktozmentesmogyoromentestojasmenteszsirszegeny