Site icon Életem ételei

Joghurtos csirkepástétom

Imádom ezt a húspástétom receptet, gyakran kerül ez a szendvicsemre margarin és bolti felvágottak helyett. Nagyon egyszerű elkészíteni, gyakorlatilag a főtt csirkemellet leturmixoljuk és ízesítjük kedvünkre, húslevesből megmaradt főtt hússal a legjobb. Joghurt helyett lehet használni tejfölt is vagy akár tejszínt, ez egy zsírszegény változat. A zöldfűszerekkel bátran játszhatunk, petrezselyem, kapor, snidling, váltogassuk kedvünkre. Főtt tojást is lehet bele tenni. Én pont azért szeretem, mert olyan natúr és egyszerű.

Hozzávalók:

Elkészítés:

  1. A csirkemell filét vízben vagy alaplében, húslevesben (legalább) 30 perc alatt megfőzzük.
  2. A csirkemellet a fűszerekkel és a fokhagymával együtt tegyük aprítógépbe. Turmixoljuk össze, majd adjunk hozzá egy kevés mustárt (el is hagyható) és annyi joghurtot, amennyivel megfelelően krémes, kenyérre kenhető állaga lesz.
  3. Végül adjuk hozzá az apróra vágott snidlinget és aprítsuk össze még egyszer, hogy elkeveredjenek a hozzávalók.
  4. Kenjük a reggeli szendvicsre felvágott helyett és fogyasszunk mellé sok idényzöldséget. 😉
  5. Tipp: A fokhagymát sütőben vagy serpenyőben pirítsuk meg, hogy intenzívebb legyen az íze, de nyersen is hozzákeverhetjük.

Ha tetszett, nézd meg ezeket a recepteket is:

Exit mobile version