Site icon Életem ételei

Indítsd a napod zabkásával! 10 érv, hogy miért érdemes gyakran fogyasztani

Húsvét után a szervezet is megérdemel egy kis pihenést a sok süti és kiadós ebéd után, úgyhogy belevágtam egy kímélő hétbe. A reggelimen nem kellett sokat gondolkozni, ilyenkor kerül elő a zabkása. Én nagyon szeretem, de tudom, hogy sokan nincsenek oda érte, úgyhogy íme egy kis kedvcsináló a zabkásához.

Néhány érv a zab mellett:

Elkészítése:

A zabkását rengeteg módon lehet elkészíteni, lehet vízben vagy tejben főzni, sőt már olvastam olyat is, hogy gyümölcsteában. Lehet főzés nélkül is elkészíteni, ilyekor egész éjszakára áztassuk vízbe vagy tejbe, hogy jól magába szívja a folyadékot.

Az én verzióm:

Egy bögre vizet egy lábosban felforralunk, majd hozzáadunk fél bögre zabpelyhet. 5 percig lassú tűzön főzzük, ennyi idő alatt kellőképp besűrűsödik, majd még 5-10 percig hagyjuk állni. Ízlés szerint ízesítjük, én fél teáskanálnyi mézzel. Gyümölcsöt szórok a tetejére, most friss áfonyát használtam.

Bármilyen hihetetlen, de ebből egy kiadós adag lesz, én alig bírom megenni.

Exit mobile version