Sonkával-sajttal töltött bundás kenyér

Ez nem egy tipikus reggelim, úgyhogy megmagyarázom. 🙂 A sztori röviden: pünkösd vasárnap, hajnalban fekvés után korán kelés, hosszú nap előtt állok, kell az energia, de csak száraz rozskenyér van otthon meg talán a hűtőben valami maradék, úgyhogy sima szendvics szóba sem jöhet, melegszendvics nemrég volt…mi legyen…extra bundás kenyér. Sokféleképpen ettem már bundás kenyeret, de így még soha. Hihetetlen laktató, ennek az adagnak a felét alig bírtam megenni, pedig reggelizni aztán tudok 🙂 De nagyon finom volt, úgyhogy gondoltam felteszem, hátha nektek is kell egyszer egy életmentő reggeli ötlet.

Bundás kenyér

Hozzávalók (1 főre):

  • 2 közepes szelet (vagy szeletelt) kenyér

  • 2 szelet sonka

  • 2 szelet sajt

  • 1 tojás

  • olaj a sütéshez

  • só, ételízesítő

2 szelet kenyér közé tesszük a sonkát, sajtot. A tojást egy tálban felverjük, ízlés szerint  fűszerezzük, majd kicsit beáztatjuk a szendvicsünket, hogy jól megszívja magát. Serpenyőben, forró olajban, mindkét oldalát 1-2 percig sütjük. Kis lángon tovább süthetjük, hogy a sajt teljesen megolvadjon, de ha túl forró az olaj, könnyen megég.

Ezt bármilyen kenyérből el lehet készíteni, ki milyet eszik. Például van egy bizonyos gluténmentes kenyér, majdnem mindegyik boltban kapható, ami egy nap után hajlamos darabokra hullani és már nem tudok vele mit kezdeni. Na abból tökéletes a bundás kenyér, persze nem ilyen formában, hanem mondjuk csíkokra vágva és sajtos tojásba forgatva. Legközelebbi hosszú hétvégén kipróbálom. 🙂

 

Sonkás palacsintában sült zöldspárga

Tavaly sikerült összebarátkoznom a spárgával és bár imádom a lágy tojásos verziót, idén mégis valami újdonsággal szerettem volna kísérletezni. Többen is meghozták a kedvem a palacsintába tekert verzióhoz. Eddig nem nagyon ettem sós palacsintát, de ebben nagyon összepasszolnak az ízek. Tiszta ízharmónia a tányéron. 🙂

Kisildi a Vigyázz, Kész, Főzz 78. fordulójára a tavasz zöldségei-gyümölcsei-virágai témát választotta, úgyhogy ezt a receptet neki is szánom.

Spárga sonkás palacsintában (4)

Hozzávalók a palacsintához (kb. 10 db):  

  • 1 csésze rizsliszt

  • 1 csésze tej (laktózmentes)

  • ¼ csésze szódavíz

  • 2 tojás

  • csipet só

  • 1 ek. kókuszolaj

  • 2 szelet pármai sonka

  • petrezselyem, kapor

Hozzávalók a töltelékhez palacsintánként:

  • 3-3 db zöldspárga

  • 2-2 db pármai sonka (vagy bacon, füstölt sonka, lazac)

A palacsintához a hozzávalókat mixerrel alaposan összekeverjük és a szokásos módon kisütjük.

Palacsinta variációkat itt is találtok: 7 variáció palacsintára + töltelék ötletek

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A spárgát megtisztítjuk a következő módon: megmossuk, az aljából 1-2 cm-t levágunk, a nagyobb pikkelyeket szintén levágjuk. Zöldspárgánál nem muszáj meghámozni az egészet, a fehérnél ajánlott. Főzés előtt néhány percre tegyük nagyon hideg vízbe, hogy a színe megmaradjon. Én gőz fölött szoktam párolni kb. 10 percig, így roppanós marad.

Spárga előkészítése

Egy sütőtálat vajjal kikenünk. Egy-egy palacsintába teszünk két szelet sonkát, három spárgát és szorosan feltekerjük. A palacsintákat egymás mellé helyezzük a sütőtálban és körülbelül 10 percig sütjük, hogy  a sonka is megpiruljon és összeérjenek az ízek.

Sonka spárga

Zöldfűszeres, fokhagymás joghurttal és friss salátával tálaltam. Passzol még hozzá a sajtszósz és a hollandi mártás is.

Spárga sonkás palacsintában (3)

Spárga sonkás palacsintában (2)

cukormentesglutenmenteslaktozmentesmogyoromentestavasz

Medvehagymával, sonkával göngyölt sertésszűz cukkinis-répás golyókkal és tavaszi salátával

Már csak néhány nap van húsvétig, várom már a lakásdíszítést, a tojásfestést, a hosszú hétvégét és a sok finomságot amit enni fogok…bár az utóbbit tulajdonképpen már elkezdtem. A mi családunkban a sonkának és a kalácsnak van nagy hagyománya, a húsvét arról szól, hogy minden reggel kalács, sonka, főtt tojás, torma. Soha nem fogom megunni. A húsvét viszont azt is jelenti, hogy kezdődik a tavasz és emiatt még inkább várom. Amiről szintén a tavasz jut eszembe, az a medvehagyma. Bár a környékünkön szép számban terem, idén sikerült először beszereznem friss, finom medvehagymát, úgyhogy nem volt kérdés, hogy ezzel készítek valamit. Intenzív íze miatt egyszerű húsételekhez kíváló, természetesen minél több friss tavaszi zöldséggel kísérve.

Húsvéti göngyölt sertésszűz.jpg

Medvehagymával, sonkával göngyölt sertésszűz cukkinis-répás golyókkal és tavaszi salátával

Hozzávalók (4 főre) és elkészítés:

A húshoz:

  • 1 nagyobb sertésszűz (kb. 500g)

  • kb.6 szelet füstölt sonka

  • medvehagyma

  • só, bors, rozmaring

  • kevés vaj

A húst alaposan megmossuk, levágjuk róla a felesleges hártyákat, papírtörlővel szárazra töröljük (A). Hosszanti irányban, kétharmadáig bevágjuk (B) és könyvszerűen kinyitjuk. Kicsit megklopfolhatjuk, hogy egyenletes legyen. Sózzuk, borsozzuk (C), majd jöhet a töltelék, amihez kevés olvasztott vajjal kentem meg a hússzeletet, majd vékonyra szelt füstölt sonkát tettem rá, végül friss medvehagymát (D). Szorosan feltekerjük, majd a tetejét is sózzuk, borsozzuk (E).

Sertésszűz fázisfotó

Kevés olajon, forró serpenyőben 6-8 perc alatt körbepirítjuk, amivel egy kérget sütünk neki. Ez a kéreg megakadályozza, hogy sok nedvesség távozzon sütés közben a húsból.

Ezután egy zsineggel sonkaszerűen megkötözzük, rozmaringot teszünk rá (F), majd előmelegített 190 fokos sütőben, alufóliával bélelt tepsiben, kb. 40 perc alatt készre sütjük.

Sütés után legalább egy 20 percet pihentessük, mielőtt felszeleteljük, pihentetés alatt ugyanis magába szívja a sütés közben kifolyt húslevet. Végül vágjuk le a zsineget és rézsútosan szeljük fel a húst.

 A cukkinis-répás golyókhoz:

  • 2 kis vagy 1 nagy krumpli

  • 3 kisebb répa

  • 1 cukkini

  • 1 tojás

  • 2 gerezd fokhagyma

  • só, bors, ételízesítő

  • 5 evőkanál (gluténmentes) liszt

A zöldségeket nagylyukú reszelőn lereszeljük, sózzuk, kicsit állni hagyjuk, majd kifacsarjuk a felesleges levet. Hozzáadjuk a felvert tojást, a fokhagymát és a fűszereket, majd annyi lisztet keverünk hozzá, amennyitől formázható lesz. Kis golyókat formálunk belőle, majd forró olajban pár perc alatt kisütjük. Többször forgassuk meg, hogy mindegyik oldala kellően átsüljön.

 A tavaszi salátához:

  • zöldsaláta

  • retek

  • sárgarépa

  • uborka

  • paradicsom

  • metélőhagyma vagy póréhagyma

  • olívaolaj

A zöldsalátát apróra tépkedjük, a zöldségeket minél vékonyabbra szeleteljük, a metélőhagymát vagy póréhagymát apróra vágjuk. Összekeverjük egy tálban, meglocsoljuk kevés olívaolajjal.

 Tavaszi saláta.jpg

Húsvéti sertésszűz

A receptet a Hegyvidék Bevásárlóközpont Húsvéti Gasztroblogger Pályázatára készítettem.

A recepthez használt, a fázisfotókon is látható húsokat a MészárSteakben szereztem be, ahol prémium minőségú húspiari termékekből és húskülönlegességekből szemezhet a vásárló.

A zöldségeket a Primagora zöldségesnél, a cukkinis golyók elkészítéséhez használt gluténmentes lisztkeveréket pedig a különleges Delizia Gourmet&More-ban vásároltam.

Delizia Zöldségek

glutenmenteslaktozmentesmogyoromentestavasz

Sült tojás ropogós zsemlében

Nálunk sokszor készül tojás reggelire vagy s.o.s vacsorára, épp ezért mindig jól jön egy új ötlet. Tükörtojás, rántotta, lágy tojás, főtt tojás, omlett, muffin formában sült rántotta, leveles tésztán sütve, tortillán sütve és még sorolhatnám, rengeteget lehet vele játszani. Mostanában a zsemlében sült lett a kedvencem, nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető és isteni finom.

 IMG_6598

 Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 1 db magos zsemle

  • 1 tojás

  • 1 szelet sonka

  • Szárika ételízesítő

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A zsemle tetejéből egy kis darabot levágunk, a belsejét kiszedjük. Beleteszünk egy szelet sonkát, ráütjük a tojást, megszórjuk sóval, ételízesítővel. Aki szereti, reszeljen sajtot a tetejére. Sütőpapírral bélelt tepsin 20 percig alsó-felsőn sütjük, majd további 5 percig csak felső vagy grill funkción. Sok zöldséggel fogyasszuk el.

A Méhes-Mézes natúr ételízesítőjét használtam. A facebookon már említettem, hogy mostanában gyakran fogom használni a termékeiket. A közös nyereményjátékunkhoz szintén ott tudtok csatlakozni. Megéri 🙂

 IMG_6588

Sonkába tekert spárgamártogatós lágy tojással

A spárgát eddig csak krémleveshez használtuk, de ezt a “receptet” azóta szeretném kipróbálni, hogy a TV paprikán készítette Nigella Lawson, nagyon guszta volt. Megfogadtam magamnak, hogy az idei spárga szezonban nem hagyom ki és nem bántam meg. A spárga roppanós és finom, nagyon passzol a lágy tojáshoz és a sonkához.

spárga lágy tojás

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 3-4 db zöldspárga

  • 2 lágy tojás

  • spárgánként 1 szelet sonka (én erdei sonkát használtam)

  • esetleg pirítós

Először a zöldspárgát készítettem el. A végéből levágtam a fás részeket, kb.2 centit, alaposan megmostam. Gőz felett 6-8 percig pároltam, amit én úgy csináltam, hogy egy edényben vizet forraltam és erre az edényre tettem rá egy másik edényt, bele a spárga, rá a fedő. Utána egy-egy szelet sonkába tekertem a spárgákat, majd tűzálló tálban 180 fokon addig sütöttem, amíg megpirult a sonka. Ez nekem úgy 10 perc volt.

Amíg sült, addig elkészítettem a lágy tojásokat, forrástól számítva 4 percig főztem őket.A sonka elég sós, úgyhogy külön nem szükséges fűszerezni.

Reggelire frissen préselt narancslével és pirítóssal tálaljuk, de vacsorára is szuper.

spárga lágy tojás2

glutenmenteslaktozmentespaleotavaszzsirszegeny