Trópusi gyümölcstál

Ma a vasárnapi süti helyett gyümölcssaláta volt a délutáni nasim. Sikerült kicsit megfázni, úgyhogy pihenés és vitaminturbó a mai nap. De hogy ne érezzem olyan rosszul magam, hogy “csak” gyümölcssalátát eszek, kicsit feldobtam azzal, hogy a héjában tálaltam. A narancs héja a legjobb erre, már a mérete miatt is, csak keresni kell egy olyat, ami megáll. A kivi héjában is jól mutat, de az inkább aranyos :), nem sok minden fér bele.

Megfázástól függetlenül is fontos odafigyelni a gyümölcsfogyasztásra. Két jótanács: mindig szezonális gyümölcsöt használjatok és a gyümölcsök savassága miatt egyetek hozzá néhány zabkekszet vagy egy maréknyi mandulát, diót. Két kocka étcsoki is belefér. 😉

Gyümisali.jpg

Ez került bele:

  • 1 alma

  • 0,5 banán

  • 2 kivi

  • 1 narancs

  • 1 evőkanál szeletelt mandula

  • 1 teáskanál méz  

Az elkészítés pedig annyi, hogy a gyümölcsöket alaposan megmossuk, meghámozzuk, felkockázzuk, a többi hozzávalóval elkeverjük. A narancsnak vágjuk le a tetejét, késsel kaparjuk ki a narancsot és utána kockázzuk fel. A narancs héjába töltsük vissza a salátát.

zsirszegenyvegantelipaleonyerslaktozmentesglutenmentescukormentes

Egy nap az egészséges étkezés jegyében

Közhely, hogy a rohanó világban nincs időnk odafigyelni az étkezésre, de sok ismerősömön látom, hogy ez tényleg így van. Az ideális az lenne, ha minden nap megterveznénk, hogy mikor mit fogunk enni és előre el is készítenénk magunknak. Aki ezt meg tudja csinálni (úgy, hogy nem versenysportoló persze), azelőtt megemelem a kalapomat. Szerintem semmi rossz nincs abban, ha néha engedünk a csábításnak, ha egy kolléganőnk sütit hoz vagy csokival kínál, ha vendégségbe megyünk vagy beülünk valahova vacsizni. De csak néha. A lényeg szerintem, hogy ez ne legyen mindennapos. Amire viszont érdemes figyelni, hogy hetente legyen legalább egy nap, amikor tényleg odafigyelünk arra, hogy mit eszünk és ne engedjünk csábításnak. A testünknek szüksége van rá és meg is hálálja.

Egy olyan mintaétrendet hoztam, ami számomra ideálisnak mondható. Egész napra energiát ad, egy percig se érzem magamat éhesnek és nincs bűntudatom se.

Reggeli: tükörtojás sok zöldséggel, pirítóssal, friss narancslével és zöld tea

1. Reggeli tükörtojás zöldségekkel

Délelőtti nasi: gyümölcssaláta

2. Gyümisali

Ebéd: Pármai sonkával párolt hal spenótos párolt zöldségekkel

3. Ebéd hal párolt zöldségek

Délutáni nasi: egy maréknyi olajos mag

4. Nasi magok

Vacsora: Tortilla pizza vagy tortilla kosárka csirkekockákkal és zöldségekkel

5. Vacsi tortilla kosárka

 

Gyümölcssaláta extrákkal

Ma valami nagyon egyszerűt készítettem délutáni nasinak.  Ez a gyümölcssali is bizonyítja, hogy nem kell mindig sütni, hogy látványos és finom desszertet csináljunk. 🙂 Elég egy kicsit változtatni, hogy feldobjuk a megszokottat. Vasárnapi pihi közben jól esett elkanalazni és a napi gyümölcs adag is megvolt.

A rétegek:

  • gyümölcs (banán, alma, nektarin, áfonya, ribizli)

  • egy csepp vanília aromával felvert kókusztejszín

  • olvasztott étcsoki ill. egy kevés mogyorókrém

  • szeletelt manduladarabok (lehet dió, mogyoró is)

Feldobhatjuk egy gombóc  fagyival is. 😉

Gyümölcssaláta kókusztejszínnel csokiszósszal és mandulávalgyümisali3

cukormentescsokis csok2kglutenmenteslaktozmentesnyarnyerspaleotojasmentesveganzsirszegeny