Csokis energiaszelet 4 hozzávalóból (gluténmentes, cukormentes, paleo)

Lassan visszatérő receptnek számít a blogon, de imádom, nem tudom megunni ezeket a kis sütés nélküli energiafalatokat. Pont annyira édes, amennyire szeretem, kipipálhatom a nassolás utáni vágyamat, energiát ad, nagyon gyorsan kész van. Igaz ugyan, hogy bűntudat nélkül falhatjuk, de azért a mennyiségre ebből is érdemes odafigyelni. Mondjuk a csoki szerintem annyira megdobja, hogy ebből egy kis szelet pont elég…egy ideig. 🙂

csokis-energiaszelet

Hozzávalók:

  • 1 csésze datolya

  • 1 csésze aszalt vörös áfonya és sárgabarack (vagy más aszalt gyümölcs)

  • 1 csésze darált mandula

  • 1 tábla étcsoki

Elkészítés:

  1. A datolyát áztassuk be vízbe legalább egy fél órára, amíg kicsit megpuhul, majd magozzuk ki.

  2. A datolyát, aszalt gyümcsöket és a darált mandulát tegyük aprítógépbe, dolgozzuk össze masszává.

  3. A masszát tegyük sütőpapírral bélelt formába, ez lehet egy sütőforma is vagy egy ételtartó doboz. Egyengessük el, hogy mindenhol ugyanannyi legyen, legkönnyebb egy vizes kanállal.

  4. Tegyük hűtőbe vagy akár fagyasztóba legalább egy fél órára.

  5. Az étcsokit olvasszuk meg mikróban vagy vízgőz felett. Hűtsük ki.

  6. A hűtött aszalt gyümölcs masszára öntsük rá a kihűlt étcsokit, majd tegyük vissza a hűtőbe legalább egy órára.

  7. Szeleteljük, amikor a csoki már teljesen megdermedt.

cukormentesglutenmenteslaktozmentesnyerspaleotojasmentesveganzsirszegeny

Trópusi gyümölcstál

Ma a vasárnapi süti helyett gyümölcssaláta volt a délutáni nasim. Sikerült kicsit megfázni, úgyhogy pihenés és vitaminturbó a mai nap. De hogy ne érezzem olyan rosszul magam, hogy “csak” gyümölcssalátát eszek, kicsit feldobtam azzal, hogy a héjában tálaltam. A narancs héja a legjobb erre, már a mérete miatt is, csak keresni kell egy olyat, ami megáll. A kivi héjában is jól mutat, de az inkább aranyos :), nem sok minden fér bele.

Megfázástól függetlenül is fontos odafigyelni a gyümölcsfogyasztásra. Két jótanács: mindig szezonális gyümölcsöt használjatok és a gyümölcsök savassága miatt egyetek hozzá néhány zabkekszet vagy egy maréknyi mandulát, diót. Két kocka étcsoki is belefér. 😉

Gyümisali.jpg

Ez került bele:

  • 1 alma

  • 0,5 banán

  • 2 kivi

  • 1 narancs

  • 1 evőkanál szeletelt mandula

  • 1 teáskanál méz  

Az elkészítés pedig annyi, hogy a gyümölcsöket alaposan megmossuk, meghámozzuk, felkockázzuk, a többi hozzávalóval elkeverjük. A narancsnak vágjuk le a tetejét, késsel kaparjuk ki a narancsot és utána kockázzuk fel. A narancs héjába töltsük vissza a salátát.

zsirszegenyvegantelipaleonyerslaktozmentesglutenmentescukormentes

Brokkolis-csirkés rizstészta

Egyre többször főzök rizstésztával, nagyon megszerettem. 3 perc alatt kész van és majdnem mindenhez használható ugyanúgy, mint bármilyen más tészta. Diétába és gluténmentes étrendbe is illeszthető, a gluténmentes tésztáknál én jobban szeretem az állaga miatt. Íze viszont nem nagyon van, úgyhogy nem kell óvatosan bánni a fűszerekkel és a szósszal. A szójaszósszal vagy az intenzív olajokkal (például mogyoróolaj) nagyon összepasszolnak. Most egy 10 perc alatt elkészíthető ebédet mutatok vele.

img_2148

Hozzávalók (ízlés szerint eltérhet):

  • 200g rizstészta

  • 1 csirkemell filé

  • 200 g brokkoli

  • 1 marék szeletelt mandula

  • 1 marék reszelt sajt

  • só, bors, ételízesítő

Egy edényben forraljunk vizet, sózzuk, ételízesítőt is tegyünk bele, majd a fagyasztott vagy ha friss, akkor a megmosott és rózsáira szedett brokkolit adjuk hozzá, főzzük 4-5 percig. A brokkolit szűrjük le, majd ugyanebben a vízben 3-4 percig főzzük a rizstésztát. Akár egyszerre is lehet főzni a brokkolit és a tésztát.

Közben egy száraz, forró serpenyőben pirítsunk szeletelt mandulát, szedjük ki egy tálba és ugyanebben a serpenyőben, forró olajon süssük meg a kockákra vágott, ízlés szerint fűszerezett csirkemellet.

A tészta vizét egy-két merőkanálnyi kivételével szűrjük le, keverjük bele a csirkét, ízlés szerint locsoljuk meg szójaszósszal. Ennél a pontnál feldobhatjuk tejszínnel, kókusztejszínnel, joghurttal vagy tejföllel is, hogy krémesebb legyen. Én csak reszelt sajtot tettem rá, ami szépen beleolvadt, a szeletelt mandulát pedig rászórtam tálaláskor.

Gyors, egyszerű, egészséges, laktató ebéd. 🙂 A mandula helyett mogyorót is használhattok, nagyon feldobja az ízét.

zsirszegenytojasmentesglutenmentescukormentespaleo

Paleo reggeli burger

Hívhatjuk paleo szendvicsnek, burgernek vagy angol reggeli muffinnak is. Mindenesetre egy nagyon finom és laktató fehérjebomba reggeliről van szó. Elég nehéz megvárni, amíg elkészül, főleg ha éhes az ember, de megéri. 🙂 Legalább hétvégén kényeztesd magad egy ilyen reggelivel. 😉 Én egyet tudtam csak megenni és délig bőven kitartott.

paleo-szendvics-4

Hozzávalók 2 szendvicshez:

  • 20 dkg darált pulykahús

  • só, bors

  • 2 tojás

  • reszelt sajt (kb. 2 evőkanálnyi)

  • késhegynyi sütőpor

  • 1 dl víz

  • 2 szelet sonka vagy bacon

  • 2 szelet sajt

  • ízlés szerint saláta, paradicsom, hagyma

  • vaj, olaj vagy kókuszzír a sütéshez

Elkészítés:

  1. Először a tojásokat készítjük el. A tojásokat egy tálba öntjük és felverjük. Sózzuk, borsozzuk, elkeverjük benne a reszelt sajtot és a sütőport.

  2. Egy serpenyőben vajat olvasztunk. Fogunk két kerek desszertgyűrűt (tulajdonképpen egy kerek rozsdamentes acél kiszúró formáról van szó, konyhafelszerelési boltban kapható), beletesszük a serpenyőbe és beleöntjük a gyűrűbe a felvert tojásokat.

  3. 1-2 percig süssük, majd öntsünk alá 1 dl vizet és fedő alatt, közepes lángon hagyjuk megsülni. Kb. 20 perc kell neki, közben pótoljuk a vizet, nehogy leégjen. Így fognak kinézni:

    paleo-szendvics-3paleo-szendvics-2

  4. Közben elkészítjük a húspogácsát. A darált húsból a desszertgyűrűhöz hasonló méretű kiszúró formával pogácsákat formázunk. Sózzuk, borsozzuk.

  5. Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk és 3-3 perc alatt megsütjük a húspogácsák mindkét oldalát. Ezután még 200fokra előmelegített sütőbe tesszük őket 5 percre. Így biztosan átsülnek, de jó szaftosak maradnak.

  6. Ugyanebben a serpenyőben megpirítjuk a sonkákat. Kb. 1 perc alatt kész is vannak.

  7. Már csak az összeállítás marad. Ha kész van a tojás, kettévágjuk, mint egy zsemlét. Beleteszünk egy húspogácsát, rá egy szelet sajtot, a sonkát és jöhetnek a zöldségek.

  8. Friss salátával fogyasszuk.

Tipp: ha nincs desszertgyűrűd, máshogy is elkészítheted a tojásokat. Kör alakú kiszúró formát is használhatsz, de sütőben is elkészítheted szuflé formában sütve (ezzel vigyázat, mert hajlamos összeesni) vagy akár muffin formában. Ha ezek sincsenek, akkor bármilyen tetszőleges sütőformában megsütheted és utána egy kör alakú kiszúróval vagy akár egy pohárral kör alakúra formázhatod.

paleo-szendvics-1

glutenmentespaleo

Limonádé a tél gyümölcseivel

Ugye mondani sem kell, hogy télen jobban meg van viselve az immunrendszerünk, elég körülnézni a környezetünkben. Sok beteg van körülöttünk, fáradékonyabbak vagyunk a kevés fény miatt, kevesebb friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, mint nyáron. Pedig télen is ugyanolyan fontos a vitaminpótlás és van is rá bőven természetes forrásunk. Most van szezonja a citrusoknak, kivinek, gránátalmának. A grépfrút tele van értékes vitaminokkal, fogyaszt, energiát ad (viszont több helyen lehet olvasni, hogy bizonyos gyógyszerek szedése mellett nem célszerű fogyasztani). A gránátalma alacsony kalória- és magas rosttartalma miatt szintén segít a súlycsökkenésben, jó hatással van a szív-és érrendszerre. Ezzel a finom, immunbomba limonádéval egy részét teljesítheted a napi folyadékszükségletednek és legalább szezonális gyümölcsöket is fogyasztasz. Elsősorban délelőtt igyuk, reggeli mellé például ideális választás.

img_2806

Hozzávalók 4 pohárhoz:

  • 1 grépfrút

  • 1 lime

  • 0,5 gránátalma

  • 1-1,5 liter víz

  • méz az ízesítéshez

  • mentalevél ízlés szerint

A citrusokat alaposan mossuk meg, a héját meg is dörzsölhetjük. Egy nagy kancsóba öntsük bele és keverjük össze a hozzávalókat úgy, hogy a grépfrút és a lime felét facsarjuk bele a vízbe, a másik felét pedig vágjuk fel tetszőlegesen és tegyük bele. Jégkockával, friss mentával is feldobhatjuk. Ha túl savanyú neked a grépfrút, helyette facsarhatsz bele narancslevet. 

Vihetjük magunkkal is vagy vendégvárónak se rossz. 🙂

img_2825

cukormentesglutenmenteslaktozmentesmogyoromentesnyerspaleotelivegan

Házi müzli joghurttal és kivivel – egészséges téli reggeli elvitelre

Sokszor hallottuk már, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, és nekem tényleg az is. Az egész napomra hatással van és ezért különösen odafigyelek rá. Hétköznap ritkán reggelizek otthon, főleg azért, mert azt mindig kapkodósnak érzem. Folyton az órát figyelem, hogy indulni kell már, vagy eszembe jut, hogy még mit kellene megcsinálni. Inkább viszem magammal a munkahelyemre és próbálom úgy szervezni, hogy még nyugodtan meg tudjak reggelizni. Persze nem mindig sikerül. 🙂

kivi-joghurt-1

Akár otthon, akár elvitelre, fontos, hogy a megfelelő reggelit válasszuk. De milyen is az ideális reggeli? A reggelinek tartalmaznia kell minden szükséges tápanyagot, amire a szervezetünknek szüksége van. Fehérjét, szénhidrátok, zsírokat, persze ebből is a megfelelőt. Legyen benne gabona, fehérje (lehetőleg állati) és minél több friss zöldség vagy gyümölcs. Ideális például a natúr joghurt zabpehellyel és idénygyümölccsel. Ma ezt ettem kivivel, hogy a téli vitaminforrás is meglegyen. Az elvitelben pedig egy csatos üveg segített, amiben végre nem rázkódik össze a reggelim, amíg célba érek vele.

Hozzávalók:

  • 1 kis doboz natúr joghurt

  • házi müzli: zabpehely, puffasztott rizs, chia mag, aszalt gyümölcsök, mandula

  • 2-3 szelet banán

  • 2 kivi

A gyümölcsöket megpucoljuk, megtisztítjuk, feldaraboljuk és a hozzávalókat egymásra rétegezzük. A banán mennyisége csak jelképes, édesítésnek használtam, de több szénhidrátot már nem szerettem volna hozzátenni.

kivi-joghurt-3

Egész délelőttre garantált az energia. 🙂

 kivi-joghurt-2

cukormentesglutenmentesnyerstelitojasmenteszsirszegeny

Raffaello torta (cukor-és gluténmentes)

Évente kétszer rámjön, hogy sütnék egy tortát, annak ellenére, hogy tudom, hogy nem vagyok túl jó benne. 🙂 Karácsonyra valami havas, igazi téli hangulatú tortára gondoltam, ezért egyértelműen a kókusz lett a nyertes. Aki szereti a kókuszos és/vagy krémes sütiket, annak bátran ajánlom, szerintem nagyon finom. Egy dolgot viszont elrontottam, amit a leírt receptben már korrigáltam, az enyém ugyanis nagyon édes lett. Nem számoltam azzal, hogy az egészet még bevonom egy jó adag kókusszal és mandula is került a tetejére, szerintem ez már sok lett egy kicsit. De természetesen mindenki saját ízlése szerint változtathat a cukor mennyiségén. A legjobb a tortában a tetején lévő Raffalleo golyó lett, egyszerűen imádom. Ezt önmagában is nyugodtan készítsétek el, ha sütés nélküli egészséges édességre vágytok.

Kezd engem is teljesen átjárni a karácsonyi hangulat :), ezért ezúton is szeretnék mindenkinek, aki ezt olvassa, nagyon kellemes ünnepeket kívánni sok ajándékkal, finom falattal, pihenéssel! Köszönöm Nektek, hogy velem voltatok idén. :*     

 IMG_2998.jpg

Hozzávalók a piskótához:

  • 5 szobahőmérsékletű tojás

  • 4 ek. eritrit vagy cukor

  • 5 ek. rizsliszt

  • 1 tk. sütőpor

  • csipet só

Hozzávalók a krémhez:

  • 1 csomag vaníliás pudingpor

  • 1 ek. eritrit/cukor

  • 0,5 l tej

  • 5 dkg vaj

  • 5 dkg fehércsoki (cukor- és gluténmentes)

  • 5 dkg kókuszreszelék

Hozzávalók a golyóhoz:

  • 5 ek. kókuszzsír (nem olvasztott, de ne is legyen teljesen kemény)

  • 150 g kókuszreszelék

  • 2 ek. méz

  • vanília aroma

  • 12-15 szem egész mandula

 Tetejére és köré:

  • 5 dkg kókuszreszelék

  • szeletelt mandula

 

Elkészítés:

  1. A piskótasütéssel kezdjük. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

  2. A tojások sárgáját és fehérjét különválasztjuk.

  3. A fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük.

  4. A sárgáját habosra keverjük az édesítővel/cukorral.

  5. A sárgájához óvatosan hozzákeverjük a felvert tojásfehérjét.

  6. A lisztet elkeverjük a sütőporral és hozzáadjuk a masszához. Alaposan, de óvatosan elkeverjük.

  7. Egy sütőpapírral bélelt vagy szilikonos sütőformába öntjük a massza felét. Két adag piskótát sütünk ugyanis. Akinek magas sütőformája van, egyszerre is megsütheti és utána éles késsel kettévágja.

  8. 15-20 percig sütjük.

  9. Amíg sül a piskóta, elkészítjük a krémet. A pudingport egy edényben simára keverjük az édesítővel/cukorral és kevés hideg tejjel.

  10. Hozzáöntjük a maradék tejet és folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg elkezd besűrűsödni. Amikor már forrni kezd, kapcsoljuk le.

  11. Még melegen daraboljuk bele a fehércsokit és a vajat és a tegyük bele a kókuszreszeléket is.

  12. Hagyjuk kihűlni és legalább egy órája tegyük a hűtőbe.

  13. A Raffaello golyókhoz a hozzávalókat gyúrjuk egybe, a kókuszreszeléknek csak a -át használjuk, a közepébe tegyük a mandulát, formázzunk golyókat, majd a végén forgassuk meg a  maradék kókuszreszelékbe. Kb. 15 db golyó lesz belőle.

  14. Tegyük a hűtőbe,  de akár a fagyasztóba legalább 1 órára, hogy a kókuszzsír megszilárduljon.

  15. Ha minden megsült és kihűlt, a következő lépés az összeállítás. Az egyik piskótát megkenjük a krémmel, majd ráhelyezzük a másik piskótát is. Ennek a tetejére szintén kenünk a krémből, majd az oldalára is.

  16. A tetejére és az oldalára is teszünk bőven kókuszreszeléket.

  17. A tetejére helyezzük a kókuszgolyókat, ha 8 szeletes tortát készítünk, akkor 8 db-ot.

  18. A közepére szórhatunk szeletelt mandulát és akár kókuszreszelék helyett az oldalára is mehet az.

  19. Szeletelésig tegyük hűtőbe.

    img_3018

cukormentesglutenmentesteli