Szia!

Polgár Judit Életem ételei profilkép

Judit vagyok, köszöntelek az oldalamon. 🙂 Számtalan dolog inspirált abban, hogy 2015-ben elindítottam ezt a blogot, nem is tudom hol kezdjem. Amióta az eszemet tudom, érdeklődöm a sütés-főzés világa és az egészséges ételek iránt.

Középiskolában még az állandó diéták miatt kutattam, hogy mit „szabad” enni és mit nem. Irigyeltem azokat, akik bűntudat nélkül ehetnek bármit, miközben én minden ételben plusz kilókat láttam. Kudarcok és jojó diéták sora után végül beláttam, hogy életmódot kell változtatnom. Amikor túlléptem azon, hogy csak a megszokott, ismert ételek léteznek, egy olyan világ nyílt meg előttem, amit azelőtt elképzelni sem tudtam. Ez a tanulás pedig azóta sem állt meg. Felnőttként az egészség megőrzése még fontosabb lett számomra, mint valaha, ezért is képzem magam folyamatosan a témában.

Egy 1 éves gasztronómiai képzés során elismert szakemberektől tanulhattam főzni és sütni. Majd élelmezésvezető végzettséget szereztem, ahol a táplálkozástudomány alapjainak és az étrendkészítés menetének megismerése mellett a közétkeztetésbe is beletanulhattam. Jelenleg pedig a funkcionális táplálkozási tanácsadó képzésem van folyamatban.  

Amellett, hogy egy helyen szeretném összegyűjteni a számomra bevált recepteket és tippeket, remélem a blogommal segítek másoknak is megtalálni azt a harmóniát, amit az elmúlt években én is kerestem. 2023-tól már nemcsak receptjeimmel, hanem a webshopból letölthető e-bookjaim segítségével is erre törekszem.

Köszönöm, hogy elolvastad!

 

A recepteket ide kattintva éred el:

Magazin megjelenések, workshopok:

Megjelenések

10 thoughts on “Szia!”

  1. Kedves Judit,
    csak belepillantottam a receptekbe, de azt már látom, hogy ez a földi menyország kapuja 🙂 Az egy heti mintaétrendet le is töltöttem… ha normál adagokat veszünk alapul, kb. mennyi kalória / nap, milyen makróval? Köszönöm.

  2. Molnar Timea

    KEdves Judit,
    nagyon otletes es praktikus a kituzok szerinti kereses. Vegre nem kell keresgelnem a recepteket, amikor cukormentes vagy vegan eteleket szeretnek kesziteni. Koszonjuk szepen!

Van a témához kapcsolódó gondolatod? Írd le hozzászólásban

Shopping Cart
Scroll to Top