20+2 vicces nasi Halloweenra

Mi nem ünnepeljük a Halloweent, ezért nem is készítettem semmit erre az alkalomra, de ez nem jelenti azt, hogy más sem ünnepli, úgyhogy összeválogattam nektek néhány nagy kedvencet. Az internet hemzseg a jobbnál jobb ötletektől, imádom nézegetni őket és megfejteni, hogy hogyan készülhettek. Lenyűgöz az emberi kreativitás.

picmonkey-collage

A rengeteg ötlet között vannak olyanok, amiket szívesen meg is ennék, de a többség olyan, amitől a hideg kiráz és sikítva rohannék el. Válogattam mindkettőből, úgyhogy kategóriákba szedtem a választásaimat. Olyanokat válogattam, amik lenyűgöznek vagy az egyszerűségükkel, vagy a szépségükkel vagy a gusztustalanságukkal. 🙂 A 4. kategória nekem már durva és voltak olyanok is, amiket be se mertem válogatni. 🙂

Ha lesz kisgyerek a családban, elképzelhetőnek tartom, hogy egy-két vicces étel elkészül majd poénból, és egy bulin is biztos sikert aratnak ezek a falatkák.  Jó böngészést. 🙂

Bővebben…

Pisztráng és Bor Fesztiválon jártunk Tapolcán:)

Tegnap Tapolcán jártunk a Pisztráng-és Borfesztiválon, amit idén 6. alkalommal rendeztek meg. Egy ismerősünk ajánlotta és az előző évek fényképei alapján nekünk is megtetszett, úgyhogy bepattantunk a kocsiba kalandra készen. 😉 Csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon jól éreztük magunkat. Tapolca gyönyörű hely, a fesztiválra láthatóan sokat készülnek, rengeteg program van 3 napon át. Végig élőzene, zenés fellépők, kirakodóvásár népművészeti és kézműves termékekkel, gyerekeknek is folyamatosan készülnek programokkal. És természetesen sok sok étel. 🙂

A fesztivál főszereplője a pisztráng, amit többféleképpen is elkészítenek. Kérheted ropogósra sütve, füstölve, bundázva, tökmagosan, mézes-mandulásan. Mi ropogósat ettünk vargánya mártással és repetáztunk is, olyan finom volt. 🙂 Pedig aki ismer az tudja, hogy finnyás vagyok ami a halakat illeti és eddig még pisztrángot se ettem. Azoknak is volt bőven választék, akik nem szeretik a halat. Grill csirke, sült hús, saláta, lángos, kenyérlángos, házi rétesek, kürtőskalács, sajtkülönlegességek, hamburger, sonka, szalonna, kolbász, gourmet finomságok (pl. lazactatár) és még ki tudja mit hagytam ki.

A pisztráng kóstolás mellett a helyi és Balaton-felvidéki borokból és pálinkákból is kóstolhatunk. Mivel én voltam a sofőr, csak a mustról tudok nyilatkozni, de az nagyon finom volt. 🙂

A pisztráng, mint megtudtam, az egyik legérzékenyebb hal, de a tapolcai tiszta forrásvizek szerencsére alkalmasak a tenyésztésére. A halak különösen egészségesek, rendszeresen be kellene illesztenünk az étrendünkbe. Szerintem egy ilyen rendezvény arra is jó, hogy megismerkedjünk új halfajtákkal. Én nem ismertem a pisztrángot, de étteremben bátran választom majd és annak is utánajárok hogyan tudom itthon elkészíteni.

Nagyon hangulatos amúgy, hogy az egész rendezvény szabadtéren, a Malom-tó partján van (és a tó tele van kacsákkal és különleges halakkal 🙂 ), ráadásul most az idő is nagyon kellemes volt. Írjátok be a jövő évi naptárba, október első hétvégéje Tapolca. 😉

A rendezvény honlapja: http://pisztrangfesztival.hu/

pisztrang-fesztival-7

pisztrang-fesztival-8

Bővebben…

Sült sárgarépa-krémleves zöldségchipsszel

A Facebookon már említettem, hogy a VanKonyhával közösen készülünk valamire. Elkészült az első közös levesünk, amivel őszi hangulatot varázsolunk a tányérotokba. 🙂 Mától pedig meg is kóstolhatjátok náluk a levest, de aki épp nem jár Sopronban, annak itt az ígért meglepetés, a leves receptje. A cél az volt, hogy egészséges és finom őszi levest készítsünk, szerintem sikerült is. 🙂 Ja igen, említettem, hogy cukor-és gluténmentes? 🙂

 

sargarepa-kremleves

Hozzávalók a leveshez (4 főre):

  • 400 g sárgarépa

  • 200 g burgonya

  • 1 kis fej hagyma

  • 2-3 ek. olaj a sütéshez

  • 0,5 tk gyömbér

  • 0,5 tk kurkuma

  • 1 liter zöldség alaplé *

  • 100 ml narancslé

  • 100 ml tej

  • 100 g krémfehér sajt

  • só, bors

Hozzávalók a zöldség chipszhez:

  • 3 db fehérrépa

  • olaj

Először megsütjük a sárgarépát. A sütőt előmelegítjük 250 fokra. A zöldséget megpucoljuk, megmossuk, szárazra töröljük, apró kockákra vágjuk és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Egy evőkanál olajjal meglocsoljuk és 35-40 percig sütjük.  (Jótanács: többet süssetek, mert nasinak elfogy 🙂 )

Amikor már majdnem kész a sárgarépa, elkezdhetjük a levest. A hagymát és a burgonyát megmossuk, megpucoljuk, apró kockákra vágjuk, a gyömbért lereszeljük. A hagymát néhány evőkanál olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a burgonyát és együtt pirítjuk. Ha kész a sárgarépánk, azt is beletesszük és tovább pirítjuk néhány percig. Fűszerezzük a gyömbérrel és a kurkumával, felöntjük zöldség alaplével és 20 percig főzzük.

Egy tálban a krémfehér sajtot a tejjel simára keverjük, összenyomkodjuk, majd hozzáadjuk a megfőtt leveshez. Sóval, borssal ízesítjük, majd levesszük a tűzről és botmixerrel krémesre turmixoljuk. Végül hozzáöntjük a narancslevet, összeforraljuk a levest még egyszer és kész is, tálalhatjuk a zöldségchipsszel.

A fehérrépa chipszhez a zöldséget megpucoljuk, megmossuk, szárazra töröljük, zöldséghámozóval vékonyra szeljük. Olajsütőben (frituban), 170 fokon ropogósra sütjük, kb. 2-3 perc.

feherrepa-chips-fazisok

*A zöldség alaplevet 3 módon is elkészítheted: 1. A lusta verzió a zöldség leveskocka, de az igazi alaplé a legfinomabb. 2. Ha van otthon zöldséglevesed, szűrd le és kész is. 3. Ha sokat főzöl, érdemes lefőzni az alaplevet, fagyasztóban hónapokig is eláll. A receptet itt találod hozzá: Zöldség alaplé

repaleves-vankonyha

Nagyon kellemes, lágy ízű leves lesz a végeredmény, igazi őszi hangulatú lélekmelegítő. Érdemes kipróbálnotok akár a VanKonyhában, akár otthon. Én nagyon élveztem főzni, bár ez inkább Andris érdeme volt, én a kukta voltam. 😉 Hétvégén viszont megfőztem otthon is és megnyugodtam, hogy ugyanaz (vagy legalábbis hasonló) lett a végeredmény. 😉

10-img_0524-logo

Néhány kép a közös levesezésről 🙂

Bővebben…

Nyereményjáték

Újabb nyereményjáték a Facebook oldalon! 🙂

Azok között, akik lájkolják az Életem ételei facebook oldalt és a Nyereményjáték posztját, a képen látható prémium termékeket sorsolom ki.

A játék időtartama: 2016. május 26. – június 5.

A nyeremény:

1 db Méhes-Mézes magyaros fűszerkeverék

1 db Ghaurved mézes-fokhagymás grill mustár

1 db Dalla Costa színes szív alakú durumtészta

 Nyereményjáték FB

Jó játékot! 🙂

 

 

Nyereményjáték újra a Facebookon!

A Méhes-Mézessel közös nyereményjátékunk utolsó fordulójára hívlak Titeket! 🙂

Nem kell mást tennetek, mint a poszthoz tartozó kép alá kommentelni a kedvenc Méhes-Mézes terméketek nevét és hogy miért szeretitek:

https://www.facebook.com/Eletemetelei/

Méhes-Mézes fűszereket nyerhettek, amelyekről itt találtok több infót: http://www.mehes-mezes.hu

A játék március 20-ig tart, részletek a Facebook oldalon. Sok sikert! 🙂

 

Nyereményjáték3

76. VKF összefoglaló – Romantikus ételek

A Vigyázz, Kész, Főzz! kihívás 76. fordulójának nagy örömömre én lehettem a házigazdája. A játéknak a 2007-es indulásakor az volt a célja, hogy mindenki megmutathassa kreativitását, sokszínűségét és, hogy az ötleteket másokkal is megoszthassuk. Ezt azért is írtam, mert visszanézve az előző fordulókat és az erre a fordulóra beérkezett recepteket, számomra lenyűgöző, hogy mennyire kreatívak a résztvevők, nincs két hasonló recept, nincs két egyforma elkészítési mód. Itt is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás és pont emiatt inspiráló ez a játék számomra. Na de nem szeretnék nagyon elkalandozni. Február előtt, Valentin-napra hangolódva a romantikus ételeket választottam témának. Bevallom én sem ünneplem a Valentin-napot, de abban viszont hiszek, hogy egy romantikus vacsora, egy meglepetéssüti közelebb hoz minket, különösen ha együtt készítjük el.

Akár Valentin-nap, akár évforduló, de legyen akár meglepetésvacsora, a lenti recepteket olvasva remélem találtok kedvetekre valót.

VKF kihívás Romantikus ételek2

Ildi egy nagyon szép és guszta jeruzsálemi csokoládés kalácsot sütött narancsvirágvizes sziruppal. Ahogy ő is írta, egy közös, ágyban eltöltött reggelihez ideális. Egy házi készítésű kalácsnak nincs párja, nekem jöhet egy reggelire egy pohár tej mellé. 🙂

1.Kisildi kalács Bővebben…