Mennyei csokitorta (liszt-és cukormentes)

Bevallom ezelőtt szóba se álltam csokitortával. Egyik se volt az igazi. Vagy túl csokis, vagy túl tömény, vagy túl cukros volt. De ez tényleg olyan finom, mint amilyen szép. És még a család…hogy is mondjam…hagyományos sütiket kedvelő tagjai is megnyalták mind a tíz ujjukat. Ha mindez nem lenne elég, igazán egyszerű elkészíteni.

1_IMG_9980_logos

Hozzávalók:

  • 100g kókuszzsír/vaj

  • 100g étcsokoládé

  • 100g darált mandula

  • 2 evőkanál xilit vagy más édesítőszer

  • 2 tojás

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

Vízgőz felett olvasszuk meg a vajat/kókuszzsírt és az étcsokit (felforralt víz alatt lekapcsoljuk a gázt, rá egy másik edény, csoki beletördel, vaj hozzáad). Amikor szép krémes állagú lesz, vegyük le a tűzről és hagyjuk kicsit hűlni.

A tojássárgáját keverjük habosra az édesítőszerrel, majd keverjük hozzá a darált mandulát. Én durvára darálom, szerintem úgy finomabb. Ízlés szerint dióval is helyettesíthetjük.

Végül hozzákeverjük az olvasztott csokit, majd a felvert tojásfehérjét. A tojást nem muszáj szétválasztani, de így még lazább a tészta, azért választottam ezt a módszert.

Kb.26 centis tortaformába öntjük (ha nem szilikonos, kivajazzuk) és 180 fokon 30 percig sütjük.

Díszíthetjük olvasztott csokival, darált mandulával, de akár lekvárral is tálalhatjuk. Ízesített étcsokival még izgalmasabb.

Kihűlve szépen szelhető, de aki hozzám hasonlóan nem bír várni, az kanalazhatja a formából is, ugyanolyan finom. 😉

paleo csokitorta

csokiscukormentesglutenmenteslaktozmentespaleo

3 thoughts on “Mennyei csokitorta (liszt-és cukormentes)”

  1. Pingback: Csokis lávasüti | Életem ételei

  2. Pingback: Életem ételei

  3. Pingback: Csokis lávasüti | Életem ételei

Van a témához kapcsolódó gondolatod? Írd le hozzászólásban

Shopping Cart

Discover more from Életem ételei

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading

Scroll to Top